Hűség, Bátorság,Kitartás!
Ordító üzenetek
Nemzetünk mártírjairól, hőseiről, nagyjairól, egyszerű közkatonáiról és halhatatlan asszonyairól írások sokasága jelenik meg. Jól van ez így. Minél több kisebb – nagyobb internetes portál közli ezeket az írásokat, annál nagyobb a lehetősége annak, hogy eljutnak mindazokhoz, akiknek szükségük van rá. Azonban a legfontosabb talán az, hogy meg is értsék eme írások üzenetét.
Nem tudok sokat róla, mert nem szabad sokat tudni róla. Keresem a korabeli kiadványokat: semmi. Beírom a web keresőbe: Lutz Gizella. Alig valami, de inkább nulla. Beírom a keresőbe: Szálasi Ferencné. Teljesen értékelhetetlen.
Fél a történelmi igazságtétel?! Igen, fél. Még a névtől is retteg. Félelem az igazságtól! Attól, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy 12 évi börtönre és életfogytiglan tartó névtelenségre ítéltek a bigott, kommunista pribékek egy ártatlan nőt. Akinek egyetlen „bűne” volt, az asszony neve: Szálasi Ferencné!
Lutz Gizella és Szálasi Ferenc 1927-óta jegyben jártak. A Házasságkötésre az ausztriai Mattsee-be 1945. április 29-én került sor.
Vannak az irodalomnak csodaszép szerelmi történetei, de azt hiszem ennél nagyobb és tragikusabb szerelmet, nem lehet megalkotni, megálmodni. Oly korban, oly időpontban köttetett ez a házasság, amikor szerelmük jövője kilátástalan és reménytelen volt. Éppen ez a szerelmük legnagyobb záloga. Akkor kötöttek házasságot, amikor legnagyobb szükségük volt egymásra. 18 évi közös élet után, megfogták egymás kezét és az oltár elé mentek, örök hűséget fogadni egymásnak, hogy ha majd ott fenn találkoznak, kristálytisztán tudjanak egymás szemébe nézni.
Alig két hét múlva elszakította a sors igazságtalansága egymástól a két embert - Örökre!
Arra a keserűen édes időkre így emlékezik, vissza Szálasi Ferencné, aki az alábbi cikk megjelenése óta, már hőn szeretett társával járja az égi vándorok útját:
„Nyolc évig voltam internálva, mert én előbb jöttem haza, mint az uram...még látni akartam őt. Még meg sem érkezett a vonat Sopronba, megállt a nyílt pályán és engem leszedtek...elvittek a vármegyeházára és ott a GPU kihallgatott, (GPU, szovjet politikai rendőrség, szerk.) de ezt nem jó elmesélni...nyolc év alatt nyolc helyen voltam. Amikor megszűnt az internálás, akkor vittek el a Markóba és ott zárt tárgyaláson ítéltek el 12 évi börtönre. A nyolc évet beszámították. Tudja?
56-ban engedtek ki, akkor még volt hátra egy pár hét a forradalomig, addig pedig minden héten jelentkeznem kellett a rendőrségen. Azt mondták, igyekezzem elhelyezkedni gyorsan. Idehallgasson, én öt üzletet takarítottam, de csak éjjel volt szabad, hogy mire bejöttek reggel az emberek, addig rend legyen...erre kapok nyugdíjat, mennyit is kapok, 2600 forintot, de akkor még élt a bátyám Amerikában és ő támogatott...
Milyen néven szerepelt akkor ? Lutz Gizella néven...szóval a leánykori nevemen, megmondták a rendőrségen, amikor kiengedtek, hogy a leánykori nevemen kell szerepelnem..
Akkor jöttem vissza, amikor ő még Salzburgban volt a börtönben, hazajöttem, hogy láthassam, de már nem láthattam. Amikor az uram megérkezett, első szava az volt a repülőtéren, hogy "hol van a feleségem?". Nem feleltek neki, nem mondták meg neki, úgyhogy én többet sajnos nem találkozhattam vele.
Amikor a férje nemzetvezetőként szerepelt, tulajdonképpen államfői feleség szerepet játszott?
Akkor még nem volt államfő, pártvezető volt és nézze, mi nagyon sok helyen tettünk látogatást, eleget téve a meghívások nagy részének; emlékszem Alcsuton voltunk József főhercegéknél, de még sok más helyen is voltunk. A férjem mindig megmondta, most mint magánember van itt, aki politizálni akar, az jöjjön el a pártba...ezt mindenki tudta...mindenki.
Tehát a férje soha nem akarta, hogy ön is tagja legyen a pártnak?
Nem. Amikor bezárták egyszer (mert ötször volt bezárva) én beiratkoztam a Mester utcában, levő párthelyiségben a pártba. Amikor férjem kijött a börtönből, azt mondta "...azonnal iratkozzon ki, mert ha maga oda bejár, beiratkozik, akkor magát körülveszik és akkor maga körül egy klikk alakul ki, én pedig a klikket nem tűröm!..."
A férje saját jószántából indult vissza Magyarországra?
Pardon...hát hozták!...Az amerikaiak adták át. Egy amerikai ezredes jött érte. Küldtek neki 1500 dollárt, és azt üzenték, hogy adja át egy repülős tisztnek, egy amerikai pilóta-tisztnek, aki majd elvisz bennünket olyan helyre, ahol sosem fognak megtalálni. Azt mondta erre az uram, mindenki megszökhet, de én nem!
Hogyan ismerkedett meg a férjével?
Nézze, az én sógorom katonatiszt volt a folyamőröknél. Egyszer ünnepséget rendeztek a Kormányzó Úr otrantói csatájának emlékére. Elkésve érkeztünk, a misét alaposan lekéstük. Kint hosszú asztaloknál mindenféle ételeket szolgáltak fel a folyamőr katonák. A másik hosszú asztalnál ült Ő......ő nem volt folyamőr...vezérkari volt...gyönyörű volt a férjem, olyan sovány volt, hogy át lehetett ölelni valósággal a derekát, magas volt a homloka, gyönyörű orra, gyönyörű szája, festeni sem lehetett volna szebb férfit. Megkérdezte a sógoromat: ismeri azt a kislányt (mármint engemet), aki melletted, van ott, veletek? Hát hogyne, hiszen ő a sógornőm...
Ez volt Lutz Gizi... Igen, és itt összeismerkedtünk, ő pedig hazahozott kocsival. Ferenc a legkiválóbban minősített vezérkari tiszt volt a vegyes dandárnál, ahol szolgált. Ő még aznap délután levizitelt nálunk. Utána minden szombaton eljött látogatóba. Aztán én kimentem Párizsba és az Eiffel-torony tetejéről írtam neki képeslapot: "a csillagok közelségéből küldöm üdvözletemet..."
Hány évi házasság után.....
Hány évi?... Két heti...két heti, nem hány évi! Tizennyolc évig vártam rá...ő megmondta, hogy nem nősülhet meg, mert nem akar szerencsétlenné tenni egy gyereket, ha esetleg az apját.....megmondta, hogy mit csinálnak vele. ő előre tudta, hogy a politika az ilyen.
Asszonyi ösztöne mit sugallt, amikor a hatalom átvétel volt, nem gondolta, hogy ez veszélyes?
Nem, én semmit, ilyesmit nem gondoltam. Az is igaz, én soha politikával nem foglalkoztam. Nem, én nem is mentem el az Országházba, ott volt a hatalomátvétel és az ünnepélyes eskü a Szent Koronára (Az ünnepélyes eskü a Vár Márványtermében volt. szerk.), és akkor én ezt rádión keresztül hallgattam végig...szép volt.
Később, a tárgyalásról mit tudott?
Akkor én be voltam zárva, amikor a tárgyalás volt. Én egyfolytában voltam bezárva.
Értesült a Börtönben az eseményekről?
Igen, értesültem, voltak azért jószívű, jóindulatú fegyőrök is - ha nem is sokan. Úgy volt a tárgyalás, hogy megszűnt az internálótábor, és a politikaiakat elvitték a Markóba. Mindenkinek adtak egy számot (Szálasi Ferencné-é a 40-es volt. szerk.), nem volt szabad megmondani a nevünket, csak a számokat mondhattuk. Lekísért egy fegyőr és azt mondta, ha bántanak, kiabáljak. De itt nem bántottak, hanem egy háromtagú bizottság elé vittek és zárt ajtók mögött olyan banális dolgokat kérdeztek, hogy még ma is megáll az eszem, hogy ilyesmivel töltötték az időt. Nyugodtan bedobhatták volna az ajtón, hogy mennyi börtönt kapok...politikailag nem tudtak mit kérdezni...szegény jó uram nem akart atrocitásnak kitenni, mintha előre látta és tudta volna, mik fognak történni...Aztán megkérdezték, hittem-e az uramban? Hát mondtam, persze hogy hittem, ha az ember szeret valakit, annak hisz!
A nemzetvezető feleségeként nem volt munkaviszonya?
Nem volt. Zongorázni tanítottam, de hát az magánügy volt. Volt tíz növendékem, Thoman-növendék voltam (Thomán István zeneszerző, Kodály Zoltán közeli munkatársa. a szerk.), az egy híres zeneakadémiai tanár, én mindenáron önálló pénzkeresetet akartam. A környékbeli gyerekeket tanítgattam zongorázni. Oly édesek voltak!
Képzeld el, az internáló táborban egyszer felmentem az emeleti folyosóra - nem volt szabad ugyan - és látom ám, hogy egyik tanítványom az édesanyjával ott kint várakoznak egy csomaggal, amit nekem hoztak...
Az esküvőre hogyan került sor?
Külföldön esküdtünk, Mattsee-ban...ott volt az esküvőnk. Tehát már a menekülés idején.
Ki akarta az esküvőt?
Ő.......és persze én is....
És most egyedül él itt Gizella néni? Nem látogatja senki?
Nem...Nem fogadok senkit. Járt itt a Bokor Péter (a Századunk c. dokumentumfilm sorozat szerkesztője. a szerk.) ...és kérte, hogy beszéljek, feleljek, mondjam el...és hoz ő egy stábot, és engem lefilmez ott a sarokban, mert az nagyon szép...de én mondtam, hogy nem...
Nekem most szerencsém volt, hogy nem dobott ki...
Hát igen, körülbelül. Sokat vagyok otthon, bridzsezek, aztán vendégségbe járok a barátnőimhez...ilyenekkel foglalkozom, takarítok...
Néhány adat még: Szálasi Ferencné, született Lutz Gizella, Budapest, 1906 október 21-én, római katolikus, felsőkereskedelmi iskolát végzett, a IX. kerület, Koppány utca 7-ben lakott...1945-ben."
Eddig az egyetlen épkézláb riport, amit e nagyszerű asszonyról sikerült felkutatnom. Milyen jó lenne, ha lenne valaki az élők sorában, aki tudna róla mesélni, aki még közelebb tudná hozni 
Őt hozzánk és általa a halhatatlan Nemzetvezetőt. Lutz Gizella hűségéért drágán megfizetett a bitangoknak, de szomorú, sanyarú sorsát egy pillanatra sem említette. Valószínű a szerelme éltette Őt mindhaláláig, abban keresett és talált vigaszt.
Nyughelye: Farkasréti temető 16. parcella 5. sor 76. sírhely - A HÓ utcai oldalbejáraton érdemes bemenni.
Nyugodjék békében!
2011. március 24./Szálka
/TeoR/
Forrás: "http://hu.metapedia.org/wiki/Lutz_Gizella" (Megjegyzem a hivatkozott honlapon az általam fényképezett felvétel látható! Köszönöm!)
Kitartunk! Fel
Üzen a szív - Egy békében nyugvó hazafi tollából -
Következő cikkemben egy ismert író sorain keresztül szólok olvasóimhoz. Lehet, hogy kevesen ismerik, lehet, hogy sokan az idézett könyvet - egy megcsonkított kiadásban-, amit „jó szándékú” kiadók csak így engedélyeztek.
Fekete István nevének hallatán, elsőre talán mindenkinek a magyar emberekről, tájakról írt festőien szép könyvei és az állatok életéről szóló regényei jutnak az eszébe. S talán nem is sejtik, hogy ebben a nagy-nagy magyar ember és táj szeretetben milyen hatalmas hazafias érzés lakozott.
A bolsevistákról alkotott nézeteit, a liberálisokról való lesújtó véleményét a „Zsellérek” című remek alkotásában örökíti meg. A könyv szereplőin keresztül adja tudtunkra szemléletét, felfogását. Könyve lapjain keresztül szinte kézzelfogható közelségbe kerül az „Őszirózsás forradalom”, majd a hon védőinek káprázatos győzelme, a bolsevista garázdák felett.
Ez az írás nekünk, mai nemzeti érzelmű honpolgároknak is hagyaték, melyet érdemes megőriznünk és tovább adnunk.
Most nézzük, mit üzen nekünk Fekete István író - az eredeti csonkítatlan könyvében - , aki soha nem hivalkodott hazafiságával, de mégis érezzük, tudjuk, hogy közénk való:
Fekete István: Zsellérek
(Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 4. kiadás)
Baksay hadnagy, az I. Világháború többszörösen kitüntetett katonája, beszélget Zsellér Péterrel a könyv főhősével:
”…- Jó lenne, hinni. Jó lenne tudni, hogy valamikor ez az ország nem hivatalokból és parasztokból lesz, hanem emberekből. Egyfelé néző magyarokból…
…- Azt hiszed ezt a háborút mi vesztettük el 1918 – ban? Fenét. Azt hiszed, Trianont Trianonban csinálták? Ne hidd. A kiegyezéstől csinálták a forradalomig. …nemzetrontó újságokat pénzeltek verejtékes adókból, megölték a kisipart…csináltak egy hazátlan, vallástalan, nemzetközi proletár munkásságot, mely az első alkalommal belemart az országba…”
„…Egyáltalán ez a szó, hogy „úr”, maga is csalás. Valamikor úr volt az, aki vezetett és meghalt az országért. Úr volt az, aki hazát szerzett és megtartotta. Nem törte a kapa a tenyerét, mert a kard soha ki nem szakadt a markából…
…az uraságból nem maradt meg más, mint a dologtalanság…először csak a fizikai, aztán a szellemi tétlenség…
….átadom neked ezt a sok szomorú tudást…Neked csak dolgozni kell és felhasználni. nyitogatni az emberek szemét. Felrúgni az előítéleteket. Kést vágni akárkibe, aki hozzányúl a nyelvedhez, szokásaidhoz, viseletedhez, nótádhoz, a faludhoz, a hitedhez, múlhatatlan magyarságodhoz…”
„…A tömeg értelmetlen kíváncsisága, állati tumultusa a forradalmat juttatta eszébe. Őszirózsák…És émelygett miféle nép ez? Hát értenek ezek magyarul? Mióta pesten volt, ez volt az első eset, hogy gondolatban szándékosan ellökte magától a várost. Úgy érezte, az a forrás, mely a forradalom rothadását hányta az országra, még nem száradt ki…”
Sajnos ez a forrás, nemhogy kiapadt volna, hanem többszörösére duzzadt napjainkra. Szegény Fekete István, ha most élne maga is elcsodálkozna mivé lettünk és visszasírná saját korát (1900.01.25-1970.06.23.).
Antibolsevista, antiliberális volt egész életében. Talán alázatos hite Istenben és a „Zsellérek” című műve is közre játszott abban, hogy 1946 –ban indexre kerültek művei és őt magát is az ÁVO bántalmazta. Szemét kiverték, a veséjét szétverték, aztán hajnalban egy katonai kocsiból kidobták a János Kórház mellett, ahol járókelők találtak rá később.
Hajtsuk le fejünket és emlékezzünk reá. Egy nemzetiszínű szalag legyen nálunk, hogyha netán Göllén szülőfalujában járunk, vagy a Budakeszi Vadasparkba visz az utunk, hogy az ott álló emlékképnél leróhassuk kegyeletünket hazaszerető honfitársunk előtt.
Fogadjuk meg a Zsellérek című könyvében írtakat: „…Felrúgni az előítéleteket. Kést vágni akárkibe, aki hozzányúl a nyelvedhez, szokásaidhoz, viseletedhez, nótádhoz, a faludhoz, a hitedhez, múlhatatlan magyarságodhoz…”
Úgy legyen!
2011. február 26./Szálka