Hűség, Bátorság,Kitartás!
Gyöngybilincs, Búcsúzom, Solymosi Eszter,A Nemzet mártírjaVerje meg az Úr!
Ismert és ismeretlen költők, verselők tollából
Az 1946-ban kivégzett Hungaristák emlékére
Harang nem kondul,
Koszorút sem hoznak,
A bűnös vádlók köré,
Hallgatást fonnak.
Nincsenek dicsőítő szavak,
Hallgatnak a strófák,
Az árulók becsmérlik,
Emléküket gyalázzák.
De Ők, csillagok ott fenn,
Zöldes fényben ragyognak,
Igaz utat adva tévelygőknek,
S szellemi vakoknak.
Lám, amint pirkadni kezd,
Sávok rajzanak az égre,
Néhány piros és fehér csík,
S zöld „H” betű melléje.
Harang nem kondult,
Koszorút sem hoztak,
Őrizzük emlékét,
A Hungarista kornak!
2009. február 26./Vándor
Verje meg az Úr!
Nem minden csillag ragyog örökké az égen.
A hulló csillagok fényét elnyeli a föld!
Ne legyen nyugtotok álnok csillagosok,
Míg a földön magyar szív dobog.
A dobbanást dübörgésnek halljátok! - kutyák!
Mert Istentelenül dorbézoljátok el, a Hazát!
Isten ostora, villámként csapjon le közétek,
Azt verje az Úr, ki bántja a Magyar népet!
Girhes testetekbe a kórság fészkelje bele magát,
Mert elvennétek a Magyartól földjét és Házát.
De, Nemzetünket óvja, a magyarok ősi vére,
Azt verje az Úr, ki kezet emel a magyar népre!
Budapest, 2011. június 16./Vándor
Ha majd a felkelő nap fénye,
A halhatatlanokra ragyog,
Ott lesznek köztük a magyar harcosok!
Egyszerű huszárok, honvédek,
Munkások, parasztok, rongyos vitézek,
Sebesülteket ápoló, bátor nővérek.
Ott lesz majd köztük,
Egy nagy magyar vezér,
Ki életét adta, a Nemzetért!
Hős volt, egy pillanatig,
Nem rabszolga egy életen át
Szívébe hordozta a Magyar hazát!
Megtért Istenéhez, elvették tőlünk,
De mi érte, és eszméjéért küzdünk,
Szálasi Ferenc örökre itt van, köztünk!
Mátraháza, 2008. április 5. /Vándor-mód’11
Solymosi Eszter,
a tiszaeszlári libapásztorlány,
és minden magyar mártír
emlékezetének
Erdélyi József:
Megöltek egy kis libapásztort.
Égre kiált a régi vád,
úgy ölték meg Solymosi Esztert,
mint egy tokos, pihés libát,
mint egy síró galambfiókot,
szűz juhocskát húsvét előtt...
Valami vérengző bolondok
úgy fogták el és ölték meg őt,
a nótás ajkú kis magyar lányt,
valami vérengző vadak,
vademberek... Elfolyt a vére,
mint egy párás piros patak.
Ítélt a bíró, – Félkegyelmű
képzelődő a szemtanú,
alaptalan a vád, a vérvád...
a hátborzongató gyanú...
Ítélt a bíró; Elmehetnek
a reszkető kaftánosok;
nem ölték meg Solymosi Esztert,
nem bűnösök, nem gyilkosok.
Nem sütöttek húsvéti ostyát
embervérrel. Ország–világ
tudja meg, hogy gyermekijesztő
dajkamese a vér, a vád.
Ítélt a bíró s fellélegzett
a zsidóság, az „üldözött”,
de terjed a „mese”, a „vakhit”
a szegény magyar nép között.
Zengett a dal s a vérpatakból
vérfolyó gyúlt és hömpölyög,
tenger, vértenger gyűlt belőle
mérhetetlen mély és örök,
mint Jézus vére, a világot
– megváltó Istenemberé.
Az Ő vére a legyalázott
szegény Solymosi Eszteré!
Minden kiontott ártatlan vér,
minden magyar vér, ami folyt,
párolgott és virult belőle
idegen trón, élősdi bolt,
minden kiontott ártatlan vér,
harctéren ontott hősi vér,
és munkában csorgott verejték,
és megrabolt bér és babér,
az én vérem is, az Anyámé,
a régi libapásztoré,
az Ő vére s a legyalázott
szegény Solymosi Eszteré.
Égre kiáltom akkor is ha,
élettel és vérrel tilos,
leírom akkor is, ha rögtön
lángot vet a szűz papiros.
Beh’ piros vagy Solymosi Eszter
Kiontott vére s beh’ meleg...
Hajnalt festek a magyar égre
és felkelő napot veled,
Hogy ne vesszen kárba a vérünk,
s emléked árva hajadon.
Solymosi Eszter árva népét
ébressze bátran, szabadon.
Az alábbi verset nem tudni ki írta – csak annyit tudni leánykának rótták e fájdalmas sorokat hófehér kőre. Sorai azonban oly döbbenetesen szívszorítóak, hogy érdemes megörökíteni az utókor számára. A vidéki temetőben fellelt verssorokat 1942. november 19 – én tette közzé „A NÉP” című lap, Fabinyi Lili „Nagy idők, apró esetek” című cikkében. Legyen neki örök hála érte! Az általam már olvasott, temetőben fellelhető versek között - talán azért mert gyermek sírról van szó - a leg -szívszorítóbb. A címet én adtam a sírversnek (Szálka).
„Óh drágáim, kiket itt hagytam,
Köszönöm, hogy szerettetek.
Én Jézusomnál most könyörgök,
Hogy védjen, óvjon titeket.
A kis Jézuska karácsonyra
Küldött Hozzátok Anyukám.
De nyolc év után visszahívott,
El kellett mennem, várt reám.
Szép álom volt. Ne fájjon úgy,
Hogy engem elvesztettetek.
Mert él velem a síron túl is,
Szeretetem s emléketek.
(Ismeretlen)
Mementó: Szálasi Ferenc-Lutz Gizella
Két gyöngyszem bilincsbe fonódott,
És egy fénylő csillaggá változott.
S most ott fenn a csillagok között
Szerelmük örök ragyogásba öltözött.
Földi létük egy sóhajnyi csupán,
Ölelésük lehet, álom volt talán.
De ott a végtelen sötét tengeren,
Élnek örök szerelemben.
2008. november 27./Vándor
Szálka