Hűség, Bátorság,Kitartás!
Egy villanás a nemzetvezető életéből
|
Mottó: A holtak létezőbbek lehetnek, mint a látható élők. Furcsa, talán ellentmondásos, amivel elmélkedésem kezdem, mégis igaz. Emberek ezrei, tízezrei, milliói…. élnek a földön, aztán eltűnnek nyomtalanul és nemcsak azok számára, akik nem vagy alig ismerték őket, hanem azok számára is akiknek utódvérei járják a földi élet rögös útját. A feledés homálya nagyúr! Szülőkre, nagyszülőkre, déd és ük apákra, anyákra gondolva még csak – csak megnyílik az emlékek poros ládikóinak fedele, de az „Ó” anyókák, apókák már alig – alig kerülnek szóba, vagy a családi fényképalbumokba. Elhal az emlék - ha volt egyáltalán –, s mint, száraz kóró, amit a szél felkapott, eltűnik a semmiben az életek fájának törzse, majd a gyökere is, ha az utódlás ágai új hajtás nélkül elkorhadva lehullnak, visszaadva magukat a földnek, melyből ősidőktől fogva származtatva lett, az ember. Ezek az emberek születtek, létezetek, voltak. Apró tetteiket társuk, családjuk, környezetük örömére igyekezetek létre hozni, mert földi küldetésük erre szólt. Aztán elmentek, mert az élet rendje így kívánta. Azonban vannak kiket nem feledünk, nem felejthetünk, mert az Úr azért teremtette Őket e világra, hogy maradandót alkossanak. Kit azért, hogy megtalálja egy gyilkos kór ellenszerét, kit azért, hogy találmányával megkönnyítse az emberek életét. Kit azért, hogy irodalmi vagy zenei tehetségével örvendeztesse meg az emberiséget, kit azért, hogy a kereszténység őszinte apostolaként hirdesse az Úr Igéjét, kit azért, hogy egy politikai eszme feltámasztójaként írja be nevét a történelembe. Még hosszasan lehetne sorolni a földi élet kiválasztottait, de gondolataim sodrában odaérkeztem, ami minden esztendőben borongóssá teszi a tavaszi kikeletet: március 12! A „nyitnikék” csacsogása torzulva „sírnikék” – ként jut fülembe, megríkatva 1946 márciusát, a magyar történelem gyászos évét és benne a Mártírok havát! A Bolsevik, vörös métely magával hozta a szenvedést, a kegyetlenkedést, a megbecstelenítést, az erkölcsi rothadást és a hullahegyeket. Kiirtva maga előtt és maga után mindent, ami szent volt a magyarnak és sérthetetlen: A szabadságot, a függetlenséget, a nemzetszeretetet és a kereszténység áldásosságát. A munkatáborokból visszaszivárgott, visszasereglett bűnözői elemek nyál csorgatva vetették magukat rá az itthon maradt és visszahurcolt hazafiakra. Méltó társra leltek az úgynevezett „meghurcoltakban”, akik addig itthon bujdokolva lesték az alkalmat, hogy előbújjanak bűzös odvaikból, hogy a jogtalannak vélt sérelmeiken kommunista vérbíróként állhassanak bosszút legjobbjainkon. Éltek az is alkalommal, a felkínált lehetőséggel! Ácsok, asztalosok nem maradtak munka nélkül. Készültek a bitók! Fényesedhettek a puskák csövei, repkedhettek a gyilkos golyók a falhoz állított nemzeti nagyságok hallhatatlan szívébe. A vörös hályog elborította látásukat, nem látták, hogy minden nyakcsigolya reccsenéssel, minden sortűz elhangzása után a feltámadás eltökéltségét erősítik meg hazánk fiaiban. Az utolsó sóhaj ajkukon, a nemzetet „csakazértis” éltető szellőivé lettek. Az elszállt hősi lélek a felnövekvő nemzedék újkori bölcsőjét lengi körül, beoltva minden keresztény újszülöttbe a haza szeretetét. Emberek voltak ők, kik mártírokká lettek.
A neveknél többet mondanak tetteik a hazánkért, népünkért, nemzetünkért és keresztény hitünkért! A Legmagyarabb, kinek nevét nemzedékeken át örökkön utódaink, ifjaink szívébe vésetünk, a mártír: Szálasi Ferenc Nemzetvezető! A Hungarista eszme nem halt meg, mert Mesterét elragadták az elborult agyú gyilkosok, hanem örök fáklyaként világítja meg azt az ösvényt, melyet a magyarságnak járnia kell, hogy megtalálja azt a hittel teli életet, mely a boldoguláshoz vezet. Ez az út nem lehet más, csak a HUNGARIZMUS útja! Isten segedelmével így legyen! Budapest, 2012.március 01./Szálka *Névtelenek, mégis kiválasztottak: Akiknek küldetésük volt – e földön, mindazok a megnyomorítottak, megalázottak, megfélemlítettek, halálra ítéltek és kivégzettek, akiket nem tudott megtörni a kommunista gyilkoló gépezet. Hős és Mártír mindazon a több mint 100 millióra tehető áldozat, akiket a szovjet /sztálini/, (hazánkban „felszabadító” –nak nevezett gyilkos pribékek és talpnyaló alattvalói /a rákosi-kádár félék/) kommunista diktatúra időszakában, mint „veszélyes elem” meggyilkoltak! |
Egy villanása Nemzetvezető életéből
A hungarista, vagy nyilas korszakot - ki így nevezi, ki úgy - bemutató kiadványok, beszámolók, visszaemlékezések között, olvasgatva bukkantam rá a tankönyvtár weblapján Szálasi Ferenc novai látogatásáról szóló irományára (História VASKA Miklós (Nova)- 1992/08.). Az alábbiakban a szerkesztett változatot adom közre.
-----------------------------„Szálasi Ferenc novai látogatása
Zala megyében, a dombos Göcsejben fekszik Nova – „Göcsej szíve”... A község eseményekben dús történetében akadt néhány olyan, amelyet érdemes feljegyezni. Ilyen volt Szálasi Ferenc látogatása 1945 februárjában.
A nyilas hatalomátvétel után Nován is megkezdődött a párt szervezése. Újságpapírból kivágott és a főtéren szétszórt nyilaskeresztek adták tudtul a mozgalom életre kelését…
Más megyéből érkezett szervezőkön keresztül értesültek az emberek arról, hogy „A hungarizmus négy alappillére a hit, a magántulajdon, család és a szocializmus... S a Nemzetvezető a legjobb úton vezet bennünket, amely egyúttal az egyetlen út is!” Akinek netán kishitű gondolatok fordultak volna meg a fejében, azokat felvilágosították: „A hungarista zászló alatt nincs fedezék, csak kiállás és áldozathozatal.... De, ha az erős hit megvan, akkor máris nyert ügyünk van, mert a megpróbáltatások csak a gyengéket terítik le, a gyávát, a meghunyászkodót.”
A hitben való megerősítésre pedig igen nagy szükség volt. A „Göcseji Őrszem 1945. január 20-i száma „Több fényt” címet viselő tudósításában keserűen írt arról: „Göcsej szívében láttuk először, hogy mennyire szükség van a rémhírekkel való szembeállásra, a felvilágosító munkára. Az emberek itt is, ott is hallanak valamit, sajnos, nagyon sokszor megtévesztőt, kétségbeejtőt, és nincs aki megcáfolja a felelőtlen suttogásokat.” Megcáfolni a rémhíreket, lelkesíteni a csüggedőket, célokat kitűzni, vajh ki erre a legalkalmasabb: Szálasi Ferenc, a Nemzetvezető!
Göcsejben tett látogatását Nován gondos szervezőmunka előzte meg. A jegyzőségen keresztül értesítés ment a Nyilaskeresztes Párt községi vezetőihez, hogy karszalagosan, hungarista zászlóval jelenjenek meg a főszolgabírói hivatalban…R. Sándor kinyomtatta az alkalomhoz illő versét: (Részlet a „Hajnali könnyek” című kötet „Magyar hajnal felé” c. verséből.)
Fel hát a harcra, fajtám!
Karöltve induljunk csatába.
ha kitartunk most a végsőkig
harcunkat az Isten is megáldja.
Ragadjunk fegyvert mindannyian,
mert itt a hajnal hasadni kezd...
győzelemre visz majd bennünk
a zöld nyilaskereszt...”
…Február 14-én délelőtt került sor a látogatásra. A Nemzetvezető megérkezése előtt a járási és helyi nyilas vezetők karszalagosan díszelegtek az összegyűlt (ek)… között. Szálasit körútján Henny (sic!) Árpád altábornagy, a Nemzetvezető személye körüli miniszter, vitéz Endre László a hadműveleti területek polgári közigazgatásának vezetője, Baky László, a Nemzetbiztonsági Iroda vezetője, Dr. Jancsuskó Gábor pártvezetői megbízott, Mészáros István ezredes, a testőrség parancsnoka és Csonka Emil, a Nemzetvezető íródeákja, a pártifjúság országos vezetője kísérte el. Szálasi kíséretében volt még Ivándy baranyai, Csornay Miklós zalai főispán, Dr. Kerner Géza vezérőrnagy, megyei katonai parancsnok, vitéz Hunyadi László alispán, Szerecz László megyevezető, Kemenes Béla megyei munkarendvezető, Lengyel János megyei sajtó- és propagandavezető és még néhány kisebb beosztású személy.
Az emlékműnél az altábornagy mondott beszédet. Az egyszerű emberek emlékezete egy mondatot alaposan megjegyzett szavaiból: „A sír szélén állunk, ha beleesünk, nagyot esünk!” A beszéd után Szálasi koszorút helyezett el „azok nevében, akik kötelességüket még nem teljesítették, de teljesíteni akarják és fogják.” És következett a koszorúzás…
Az emlékműtől az iskolába vonultak. Itt Szálasi kifejtette: a magyar nemzetvezetés a szó legszorosabb értelmében a nemzetiszocialista nézetet valló és hungarista gyakorlaton alapuló…sorsközösséget építi, ... Együtt haladva a német néppel a győzelemre vezető harcban.
Kifejtette: Aki nem tud szolgálatot tenni a nemzetünknek, annak nincs helye ebben az országban. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mezőgazdasági munkát minden körülmények között el kell végezni, mert ebben az évben nemcsak a hadszíntereket, hanem a felszabadított területeket is el kell látni. Bitangul hagyott föld nem lehet. Az ilyen földeket a községnek közösen kell megművelni.
Fontos feladatnak tartotta a menekültek ügyét. Őrájuk úgy kell tekinteni, mint akik mindenüket elvesztették. Eljöttek ide a nyugati országrészbe csupasz életükkel és nagy hitükkel, hogy vissza fognak menni. Az itteniek segítsék a menekülteket minden tőlük telhető erővel – kérte a jelenlevőktől. A menekülteknek azt tanácsolta, serkentsék, biztassák az itt élő testvéreiket, hogy közös összefogással visszaszerezhessük hazánkat.
Szólt arról is, hogy az ellátás terén elsősorban mindent a honvédségnek kell adnunk. Ha arról lenne szó, hogy a győzelem érdekében mindenki csupán egy tál ételt egyen, a legfelsőbb vezetésnek gondja lesz arra, hogy kivétel nélkül mindenkinek csak ez az egy tál étel kerülhessen az asztalára...
Az iskolai gyűlés után a Nemzetvezető meglátogatott egy-két családot. Kíséretével végigsétált a falu 
főutcáján. Istiván Ferencék zsúpos, boronából készült háza keltette fel az érdeklődését. A bentiek igencsak meglepődtek a fegyveresek által kísért vendég láttán. Szálasi a család életkörülményeiről érdeklődött, körbenézve az egyszerű falusi szobában. Nem kapott szívderítő válaszokat. Így búcsúzott el a családtól: „Mi azért harcolunk, hogy ne ilyen házakban kelljen lakniuk az embereknek. Hamarosan vége lesz a háborúnak, és többet nem kell ilyen házban élniük. Mi segítünk szép, új lakást építeni! Intézkedem, kapjanak cserepet a tető kicseréléséhez!.. (Ígérete csak ígéret maradt!)(*)…..
A látogatás legkisebb mozzanatát is népszerűsítési propagandára használta ki a sajtó. Az esemény:
Szálasi észrevett egy fiút, akinek fején nyúlszőrből készült sapka volt.
– Ki kötötte a szép sapkádat? – kérdezte.
– Az édesanyám!
– Ügyes anyukád van! – mondotta.
A sajtóvisszhang:
„A gyermek, a nemzet viruló rózsabimbója számára is jutott minden alkalommal meleg szó, cirógatás. Érezte mindenki,ezután nem lesz üres jelszó, hogy előnyben kell részesíteni a sokgyerekes családokat. Nem is lehet puszta szócséplés, mert Szálasi Ferenc a magyarság tömegeinek akaratából a nemzet fölé emelt vezető hajolt le hozzájuk. Ő mosolygott rájuk, simogatta meg fejüket.”
Epilógusként M. Anna helyi pártvezér lányának visszaemlékezése:
„Apám, mielőtt az oroszok bejöttek Novára, egyik éjjel a Szálasi látogatásakor az emlékműhöz tett koszorúkról leszedte a nyilaskeresztes szalagokat, s bedobta őket a jégverembe, nehogy az oroszok azt gondolják, ebben a faluban nyilas érzelmű emberek élnek.”
Szálasi Ferenc novai látogatása egy parányi mozaikdarabka népünk életében. De ez is hozzátartozik történelmünkhöz!”
----------------------------
A cikk, bár több helyütt gunyoros hangvételű, a tárgyilagosság kedvéért leközöltem. Annál is inkább, mert a cikkírójának szándékával ellentétben, Szálasi Ferencről, a Hungarizmusról sok pozitívumot árul el. Azonban némelyikhez megjegyzés kívánkozik. Kezdem azzal, amit fentebb csak egy (*) - al jelöltem:"Mi segítünk szép, új lakást építeni! Intézkedem, kapjanak cserepet a tető kicseréléséhez!” ..(Ígérete csak ígéret maradt!) Nos, egy jóérzésű magyar ezt a megjegyzést nem írta volna ide. Nagyon jól tudjuk, milyenek voltak az akkori – 1945. február 14! - háborús körülmények hazánkban. Dörögtek az ágyúk, zúgtak a bombázók. A Nemzetvezetőnek a majd másfélmillió menekülttel kellett elsősorban foglalkoznia és a Nemzet vagyonának kimenekítésével. Meg vagyok győződve, ha lett volna elegendő ideje Szálasi Ferenc vezette Hungarista államnak, akkor Istiván Ferencék is megkapták volna házuk tetejére a nekik megígért cserepet!
Az „Epilógus” is igyekszik keserű szájízt teremteni olvasóiban:
„Apám, mielőtt az oroszok bejöttek Novára egyik éjjel,…leszedte a nyilaskeresztes szalagokat…” - olvashatjuk M. Anna helyi pártvezér lányának visszaemlékezésének pár sorát. Nos, M. Anna csak azért mondhatta ezt, mert egyike volt azon szerencsés magyar lányoknak, akiket az oroszok brutális kegyetlenséggel nem erőszakoltak, vagy öltek meg. Mondhatja ezt azért, hogy kimosakodjon a kommunista rezsim előtt, mert, hogy ő is jelen volt valószínűleg a koszorúzáson. Tehette ezt, hogy tisztára mossa apját, aki gyávaságból kegyeletsértően módon, megcsonkította az emlékkoszorút – de hát ilyenek a hitetlen ateisták-. M. Anna a falu nevében beszél, de hazudik, mert a faluban élőnek eszébe sem jutott, hogy eltávolítsa a nyilaskeresztes szalagokat a koszorúkról. A „pártvezérnek” annyi bátorsága sem volt, hogy nappal menjen az emlékmű közelébe, megszentségteleníteni azt, hanem „.. egyik éjjel..” – mondja M. Anna. Tolvaj módjára lopódzott, hogy senki se lássa! Vajon miért? Bizonyára azért mert „… ebben a faluban nyilas érzelmű emberek élnek.” valóban, és ekkor még csak Budapest körül voltak az oroszok és korántsem volt biztos, hogy idáig eljutnak, és akkor szégyenkezhetett volna „bátor hazafias” tette miatt!
Azóta már volt időnk megismerni a szocialista-liberalista irányvonal „derék” képviselőit: korruptak, besúgók, haszonlesők és árulók! Elárulták népüket, hazájukat, Istenüket (- mert talán nem is az ő népük, hazájuk és Istenük…!).
Az Isten ostora lesújt rájuk!
Úgy legyen! Kitartunk!
Budapest, 2012. Fergeteg hava (január) 31./Szálka
(TeoR)
Egy élet
a Magyar Nemzetért
Címszavakban
A Nemzetvezető: Szálasi Ferenc Kassa, 1897. január 6. szerda
(1935 – ös önkéntes névváltozása előtt: Szálasy).
-„…igen nagy az az igazság, amit én hirdetek, ha itt ilyen nagy és fékezhetetlen gyűlölet nyilvánul meg velem szemben.”
Jeles napok:
1915. szeptember hadnagy és századparancsnokként vonul be a seregbe. 36 hónapig teljesít arcvonal szolgálatot.
1919. januárjában Kassáról jön Magyarországra.
1923 – tól 2 évig hadiiskolába járt, elsősorban szociológiával foglalkozott.
1926. – 1929. Honvédelmi Minisztérium VI/4. Osztályának munkatársa
Párizsi tanulmányút után, Debrecen, majd ismét Budapest következett (1930-1932) a szolgálatban.
1933. május 1. Vezérkari őrnaggyá léptetik elő (Gömbös Gyula)
1934. októberében nyugállományba vonulását kéri.
1935. március 1. Nyugállományba vonul és megalakítja a Nemzet Akaratának Pártjá –t. (NAP)
1935. márciusában kiadja a Cél és követelések brosúráját. Ez politikai programja is egyben.
1936. október 6. Gömbös meghal. Keresztes-Fischer Lajos, Horthy katonai irodájának főnöke elsüllyeszti az ország helyzetéről szóló Szálasi Ferenc jelentést és megakadályozza – több esetben is, a Szálasi-Horthy találkozót.
1937 tavaszán betiltják a NAP –ot, mert lapjukban az Új Magyar Munkás - ban bírálják a kormányt, a liberalizmust, a nagytőkét, a kommunista internacionálét.
1937. április 15-én (első alkalom minek később folytatása is lesz) bebörtönzik Szálasit.
1937 nyara: britek ajánlatot tesznek Szálasinak, hogy támogatják a hungarista mozgalmat, ha beleegyezik egy délkelet-európai konföderációba. Nem egyezkedik Szálasi, de rá jön, hogy korábban Hungária Egyesült Földek megnevezés megtévesztő a Kárpát – Duna medence eggyé tételére vonatkozóan, ezért ettől fogva Hungarista Magyar Birodalom elnevezést használja.
1937. október 24. Megalakul a Magyar Nemzeti Szocialista Párt. Hungarista pártból és a Magyar Fajvédő Szocialista Pártból (Vitéz Endre László). Szálasi kifejti:
…a hatalomhoz vezető úton a börtön és a szabadság édestestvérek, az első az út a második a cél.
Terjed a hungarista jelszó: „1938. a mienk, Szálasi jön.”
Az új miniszterelnök Imrédy Béla támadást indít a hungaristák ellen. Ebben az időben szinte minden politikai fogoly hungarista.
1938 tavaszán letartóztatják a hungarista vezetőket, betiltják a MNSZP-t.
Ellentételezésként Hubay Pál bejelenti az újabb hungarista pártot. Nemzeti Szocialista Magyar Párt (NSZMP)
1938. július 6. Szálasit letartóztatják. 3 évre ítélik. Szeged Csillagbörtön.
1939. február 24-én Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter betiltja a hungarista pártot, de Hubay Kálmán Szálasi eszméivel, a választásokra megalakítja a Nyilaskeresztes Pártot, mely szövetségeseivel együtt 20%-át szerezte meg a képviselő helyeknek. Ez összefüggött azzal is, hogy a nép Szálasiban nem bűnöst, hanem mártírt látott.
Hubay, Ruszkay, Málnási Ödön erőltetik a németekhez való orientációt. Szálasi nem hajlandó engedni a nemzethez és az államfőhöz való hűségéből, ezért
1942. február 23-án kizárja Őket a pártból.
1944. március 19. Németország megszállja Magyarországot.
Szálasi 1944. május 3 –án találkozik először Horthyval, majd legközelebb augusztus 29 –én, és végül október 16 – án két alkalommal egyszer délelőtt, illetve délután 5-5 percre.
1944. Október 15. hungarista hatalom átvétel. Alkotmányosan, törvényesen.
1944. Október 16. Horthy megbízza Szálasit a kormányalakítással, majd lemond kormányzói tisztéről. Az államfői tisztséget nem töltik be, helyette kormányzói tanács működik Szálasi Ferenc Nemzetvezetővel. A Parlament elfogadta, a változásokat.
Szálasi Ferencet 1944. november 4-én beiktatják. Esküjét - Ő volt az utolsó (!), aki szent koronára tette.
Egyik legfontosabb reform, 1944. nov. 8-án rendelet: Dolgozó Nemzet Hivatás Rendje.
14 hivatásrend a fontosságuk szerint:
1.Fegyveres erők rendje
2.Egyházak rendje
3.Anyák rendje
4.Nemzetnevelők rendje
5.Egészségügyi dolgozók rendje
6.Közalkalmazottak rendje
7.Értelmiségiek rendje
8.Parasztság rendje
9.Bányászok rendje
10.Ipari dolgozók rendje (Szálasi ide íratta magát, mert a börtönben a takácsmesterséget tanulta ki)
11.Céhbeliek rendje
12.Szállítás, közlekedési dolgozók rendje
13.Kereskedők rendje
14.Hiteléletben dolgozók rendje
A hungarista rendben a bankárok tevékenysége a legkevésbé értékteremtő munka (és ez így van napjainkban is, hiszen a bankok nem az állam, és az nem az egyén hasznát, ha nem csak saját érdekeiket, profitját tartja fontosnak, tönkretéve ezzel az ország lakósságát és gazdaságát egyaránt).
Nagyjelentőségű még: üzemi tanácsok létrehozása, pénzhatalom megtörése, Születési kiváltságok eltörlése. Magasztos cél, példaértékű: kizárólag a tehetség és a munka legyen az értékmérő!
1944. december 4 –én találkozik Hitlerrel.
Bár Ő maga soha nem fogadta el, és nem nyugodott bele, hogy a németek megszállták Magyarországot. Az utolsó pillanatig hitte és tudta, hogy jó úton jár. Bízott a végső győzelembe. Amit akkor ugyan a belső hazaárulások, és a vörös gyilkos kór, a Vörös Hadsereg fizikailag ugyan megakadályozott, de az eszmét senki nem tudta legyőzni, az ma is él az igaz magyarok szívében.
1946. március 12 – én, Kivégezték (Meggyilkolták a fenevadak – felakasztották-), a Markó utcai fogházban.
Teste eltávozott, de eszméje tovább él!
Eltemetve: Rákoskeresztúri köztemető: 298. parcella
Kitartunk!
2011. május 11./Szálka
(TeoR)
„Nagypéntek nélkül nincs feltámadás…csak a szenvedés teszi képessé az embert, hogy az első kakasszóra meg ne tagadja a hitét.”(Szálasi Ferenc)
A Szálasi család
A mai napig előszeretettel emlegetik Szálasi Ferenc ellenségei, miszerint a Nemzetvezető örmény származású volt. Sajnálatos módon előfordul, hogy ezt a mendemondát még a hungarista szimpatizánsok is készpénznek veszik. Természetesen nem lenne baj az sem, ha örmény vér folyna Szálasi ereiben, mert ugyan ki emlegeti fel például azt, hogy az 1848 – as forradalom Aradi 13 mártírjai közül Kiss Ernő honvédaltábornagy, vagy Lázár Vilmos honvédezredes is örmény származással dicsekedhet. De, sorolhatnánk a kevésbé magyar származásúnak tekinthető történelmi nagyjainkat tovább is, például; szintén az Aradi mártírok között Damjanich, Leiningen, Aulich, vagy éppen Pöltenberg… nevével. Megemlíthetjük továbbá a Zrínyiek nevét, akik horvát származásúak voltak. Felemlegeti valaki Petőfinek, hogy Petrovich volt a neve, vagy Gárdonyinak, hogy Ziegler?
Teljesen meddő tovább rágódni ezen a kérdésen. Az alábbi írásomban említett származási bizonyítékok egyértelműsítik a Nemzetvezető elméleti magyarságát, míg a gyakorlat – az élete - bebizonyította, hogy a „Legmagyarabbnak” nevezhetjük, népéért, Nemzetéért tett cselekedetei miatt. Minden kétséget kizáróan tiszta magyar származását a budapesti törvényszék Lengyel – tanácsa is kimondta, elsöpörve a rosszindulatú híreszteléseket.
Sulyok Dezsőt, ellenzéki politikust az „Összetartás” Hungarista lap akkori szerkesztője, több ízben is megvádolta okirat-hamisítással, ezért Sulyok pert indított a szerkesztő ellen, amit a lentebb is felsorolt eredeti bizonyítékok alapján Sulyok elvesztett. Erről, persze a kormány és baloldali lapok egy szót sem írtak.
Szálasi Ferenc életfája
Dédapa: Franciscus Szálasi – Felesége: Ripsime (Rebeka) Mechitaren.
Erdélyben, Kisküküllő vármegyében, Erzsébetvárosban, a hajdani Ebesfalván (ma, Dumbraveni) kötöttek házasságot. Sokkal több információ nem áll rendelkezésre, de dokumentálva lett az elhalálozás. Tanúság erre az 1830 – ból származó halotti anyakönyvkivonat, melyet a magyar hatóságok állítottak ki 1916 – ban a dédapáról, szemben Sulyok Dezső által bemutatott hamis dokumentummal, melyet az oláh anyakönyvvezetők állítottak ki.
gr. Bethlen István által felbujtott Sulyok Dezső ügynököket indított útnak, hogy lejárassa a politikai ellenfelét az egyre népszerűbb Szálasi Ferencet, a későbbi Nemzetvezetőt. A dédapának a keresztlevelét próbálták meghamisíttatni, melyet egy jóhiszemű, plébánossal fordíttattak le örmény nyelvre mondván, hogy egy örökösödési eljáráshoz szükséges. Így lett a dédapa Szálasiból, Szalosjan, mert az örmény nyelv szokásaihoz tartozott a nevek végére odabiggyeszteni a „- jan –„ végződést.
Nagyapa: Szálasi Antal Cajetán – Született: 1829. január 18. Felesége: Julia Helmreich (német)
Rendelkezésre állt az eredeti születési anyakönyvi kivonat, melyen már a dédapa is Franciscus Szálasiként szerepelt. A szintén bemutatott, császári és királyi hadsereg részéről 1860 – ban kiállított osztály lap tesz bizonyosságot arról, hogy 1849 – ben „als Gemeiner und ehemaliger Honvéd” a császári hadseregben. Itt záródik be az a kör, miszerint a nagyapa honvédként végigharcolta az 1848 – as forradalmat. Világosnál esett orosz hadifogságba és ezután kényszersorozták be 12 évre az osztrák seregbe. Eredetiben bemutatásra került a Szálasi Antal névre 1861 – ben kiállított „obsit” (végleges leszerelést igazoló okirat).
Apa: Szálasi Ferenc (Franz Szálasi) – Született: Bécs, 1866. Február 18. Felesége: Szakmáry Erzsébet (Elisabeth, eheliche Tochter des Tischlers Johann Szakmáry – Szlovák, vagy Ruszinszármazású)
Több történész és áltörténész előszeretettel Szakmár nevet említ – tévesen!
Ehhez kapcsolódik bizonyságul, Szakmáry János kassai lakosnak, Kassa város polgármesterének tett nyilatkozata „Y” – nal, - eredetiben bemutatva-, miszerint hozzájárul Erzsébet lányának és Szálasi Ferenc első osztályú számvevő őrmester házasságához.
Sulyok, az apát hazugsággal vádolta, miszerint nem erzsébetvárosi. Szintén hiteles dokumentumban Erzsébetváros szabad királyi város tanácsának bizonyítványa került bemutatásra, mely szerint 1896 – ban kimondta, hogy Szállasi Ferenc, Szállasy Antal és Helmreich Julianna fia, Erzsébetvárosi illetőségű. Meg kérdőjelezte az ellenzéki politikus az id. Szálasinak a névhasználatát is, de döntő bizonyítékkal ez is lesöprésre került. Az eredeti Bécsben kiállított születési anyakönyvi kivonat vitán felüli, mely szerint a neve: Franz Szálasi. Támadások sorozat nem szűnt meg az apa ellen, de egyik rágalom sem állta meg a helyét. A következő vád így hangzott: nem tud magyarul! Ennek ellenkezőjét bizonyítják az eredeti bizonyítványok: 1880 –ban, k. und k. Offizierswaisen – Institut osztályzata – Ungarische Sprache: gut (JÓ), 1881/82-ben a kadet iskolában k.k. Infanterie Kadetenscule zu Wien - Ungarische Sprache: gut (JÓ). Tehát ha 14 évesen jól beszélt magyarul, akkor bizonyára később se felejtette el a magyar szót. Tréner őrmester volt és csak lógott a háborúban gyalázta tovább az apát, de ez a vád sem volt megalapozott, ugyanúgy ahogy a többi sem.
Eredetiben nyert bizonyítást, mely szerint a császári fenség a kimagasló háborús tetteiért 1917 –ben a legmagasabb elismerést adta részére. Őrmester volt! – mondották, bár ez sem lenne baj, de ez is meg lett cáfolva egy szintén eredeti dokumentummal: császári és királyi Hadügyminisztérium 1910. április 26 – án kelt okmányával, mely 1910. május 1 – el kinevezi Militar – Baurechnungsoberoffizial – nak (százados). Dicső tetteiért 1916. március 21 – én megkapta a császári, királyi és apostoli fenségtől a koronás aranyérdem keresztet, melyről az okirat bemutatást nyert, csakúgy mint Csáky honvédelmi miniszter aláírásával 1926 – ban kiállított irományt 35 évi hű szolgálatáért kapott díszérméről. S mindezt Franz Szálasi névre. Minden áron be szerették volna sározni az ellenzékiek az apán keresztül a jövendő nemzetvezetőt, ezért elhíresztelték róla, hogy jogtalanul bitorolta őrnagyi rangját. Friedrich István volt hadügyminiszter aláírásával eredeti igazolvány került bemutatásra, száma. 21.313/1919., mely szerint Szálasi Ferenc őrnagy! – építési számvevőtiszt. Egy másik eredeti dokumentum is alátámasztotta a kinevezést. 1920 – ban 35.002 sz. alatt értesíti Szálasi Ferencet nyugállományba helyezéséről. Aláírás: Rimanóczy alezredes.
Az apán keresztül próbáltak a fiát lejáratni sikertelenül. A legújabb támadás alapja az volt, hogy az „Y” végződést jogtalanul használta. A belügyminiszter 1922 – ben kelt és bemutatott állampolgársági bizonyítványa – 96.067/1992. XIII. sz. okmány - Szállasy (Szálasi) nyugalmazott őrnagy magyar állampolgárságát hivatott volt bizonyítani. Mivel azonban a hivatalos okmányokon többféle név szerepelt, 1930 – ban maga Szálasi fordult a belügyminiszterhez, hogy határozza meg a használandó nevet. A beadvány eredeti példánya szintén bemutatásra került. Ez a beadvány 1930. március 3 – án Miskolcon lett feladva a belügyminiszter részére.
Nemzetvezető: Szálasi Ferenc (Franz Szálasi) – Született, Kassa, 1897. január 6. Felesége: Lutz Gizella
Bemutatva a németnyelvű anyakönyvi kivonat, mely azért lett német nyelven kiállítva, mert a keresztelés a közös császári és királyi tábori lelkészi hivatalban> Kaiserliche und könögliche Elisabeth , eheliche Tochter des Tischlers Johann Szakmáry, - és nem Szakmár, ahogy Sulyok képviselő is állítja. Az apa után a legifjabb Szálasi Ferencet is meg rágalmazták, hogy nem erzsébetvárosi. Ismét csak eredeti dokumentum bizonyítja; az 1906 október 23 – án kiállított honossági bizonyítvány a Nemzető erzsébetvárosi illetőségét.
Sulyok Dezső a parlament előtt is le akarta járatni Szálasi Ferenc népszerű politikust. A rágalomhadjárata ugyancsak kudarcba fulladt, mert Hubay Kálmán perdöntő bizonyítékok sorával a „padlóra küldte” a sulyokféle „összeesküvőket” a hamis dokumentumaival és állításaival egyetemben. A fentebb felsorolt okmányok eredeti példányát bemutatta a parlamentben az országgyűlés képviselőházának 303. ülésén, 1938. május 2 – án, hétfőn. Erről bárki meggyőződhet a Képviselőházi napló XVIII. kötetéből.
A bemutatott eredeti példányokról, Hubay Kálmán a képviselőház részére átadott 18 db közjegyző által hitelesített másolatot, valamint 17 db eredetiről készült fotókópiát, és egy hiteles másolatot, amit a miskolci vegyesdandár-parancsnokság állított ki.
Zárszóként álljon itt a képviselőházban elhangzott Hubay Kálmán zárószavának részlete, mely Sulyok Dezsőnek címezve, az egész magyar társadalomnak – a mainak is - szólt:
„…egy ártatlanul meghurcolt, becsületében galádul megrágalmazott tisztességes magyar embernek névhasználatához és magyar állampolgárságához való jogát (Sulyok Dezső) maga is elismerje, és elégtételt adjon neki, mert elégtétel nélkül becstelenül rágalmazni nem lehet…”
Úgy legyen! Kitartunk!
Budapest, 2011. Szelek hava (április) 17./Szálka
(TeoR)
Források: Szálasi Ferenc: Hungrizmus 1. A cél, Koós Kálmán: Voltunk, vagyunk, leszünk, Páncélgránátos: Katonai Akadémiától a Bitóig, Arcanum: Képviselőházi adatbázis
„Az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Úristen Nevében Amen! Alulírott Szálasi Ferenc,
Magyarország Nemzetvezetője, m. kir. miniszterelnök, rendfokozat nélküli gyalogos honvéd,
Magyar Nemzetem és Hazám hungarista jövendőjébe és hivatásába vetett tántoríthatatlan
hitem tudatában, töretlen lélekkel szellemi képességeim teljes birtokában, halálom esetére a
következő végakarati intézkedést teszem:
Harminc esztendőn át tartó közéleti pályám alatt nem törődtem az anyagi javakkal, ezért
semmi néven nevezendő anyagi vagyont nem szereztem.
Egész vagyonomat írásaim, tanulmányaim, cikkeim, emlékirataim, könyveim képezik.
Közzétételük, kiadásuk, sokszorosításuk vagy bármilyen módon történő értékesítésük jogát
imádott Édesasszonyomra, hűséges feleségemre, született Lutz Gizellára hagyom, akit ezennel
általános örökösömmé nevezek meg és akit egyéb ingóságaimra nézve is örökösömül
rendelek.
Édesasszonyom! Imádott Feleségem!
Köszönöm a hitedet. Köszönöm a serkentésedet. Köszönöm a hűségedet. Köszönöm minden
szívdobbanásodat. Imádottam! Te tudod mindenkinél jobban, mi voltam. Te tudod a
legjobban, hogy lépéseimet sohase vezették becsvágy, hatalomvágy, aljas szándék, hanem
mindenkor és minden körülmények között halálosan szeretett Nemzetem önzetlen szolgálata.
Harcban és küzdelemben becsületesen megállottam helyemet, nevemre folt nem esett, nevemet
nem tudhatta bemocskolni még a fékétvesztett vak és süket gyűlölet sem, amely hónapokon át
mocskolt, szidalmazott. És hogy mindezt az emberfeletti megpróbáltatást töretlen lélekkel
elbírtam, az emberek között elsősorban és egyedül Neked köszönhetem imádott, együtt
meghurcolt Édesasszonyom, a Te serkentésednek, annak, hogy velem együtt jártad a
Kálváriát.
Az Úristen nagy és súlyos keresztet rakott a vállaimra. Büszkén és abban a tudatban viseltem,
hogy az Úristen igen erősnek ítélt, midőn ilyen súlyos kereszt viselésére kiválasztott.
Megalkuvás nélkül hordtam. Ő előtte nyugodt lelkiismerettel fogok beszámolni
kereszthordozásomról. Tudom és hiszem, hogy keresztutam végén, céljában, Magyarország és
Nemzetem dicsősége, nagysága és boldogsága áll és hogy az új életét a Hungarizmussal és
nevemmel fogják megszentelni.
Édesasszonyom! A fiú az Anyától nem tud elbúcsúzni. Téged kérlek, hogy add át utolsó
ölelésemet és csókomat Neki, Édesanyámnak. Mondd meg neki, hogy családunk neve
makulátlanul maradt, tiszta.
És add át utolsó ölelésemet és csókomat Katalin anyámnak, a Te édesanyádnak, és újra
köszönöm neki, hogy az enyém lehettél. És add át utolsó ölelésemet és csókomat Vilmusnak,
Rudinak, Karcsinak. Támogassák Édesanyámat. És add át utolsó ölelésemet és csókomat
Kacinak, Gyulusnak és Bellusnak, Lacikának és Egonkának.
Édesasszonyom! Lelkem mindig Veled marad! Szeretlek, imádott Kislánykám és Édesasszonyom és csak Téged szerettelek egyedül és hűségesen.
Édesasszonyom! A viszontlátásra Isten előtt Jézus Krisztusban!
Budapest, Markó, II. 14., 1946. március 1. Szálasi Ferenc s. k.
Mi alulírott felkért végrendeleti tanúk bizonyítjuk, hogy az általunk személyesen ismert
Szálasi Ferenc végrendelkező budapesti lakos együttes jelenlétünkben kijelentette, hogy ez az
okirat az ő végrendeletét tartalmazza és azt előttünk sajátkezűen aláírta.
Kelt Budapesten, 1946. évi március hó 1. napján”
Eddig a fájdalmasan szívszorító idézet, melyet teljes terjedelmében adok közre. Nem akarom szaporítani a szót: de, le kell írnom azt, hogy aki ilyen szavakkal tud búcsúzni szeretteitől, hazájától, a földi élettől, az csak lélekben tiszta, jó szándéktól vezérelt hívő, keresztény ember lehet.
Kitartunk!
Budapest, 2011. április 11./Szálka
/TeoR/
Egy olyan történet osztok meg most Szálasi Ferencről, kedves olvasóimmal, amit nekem még nem sikerült egy honlapon sem meglelnem, de ez nem jelenti azt, hogy más nem olvasta már valahol. Számomra minden esetre újdonságot jelentett, megismerni Szálasi Ferenc „hétköznapi” arcát. Erre a mosolyt fakasztó kis írásra „A NÉP” 1942. november 19 –i számában akadtam rá. Bár a címe, komor témára utal, tele van életvidámsággal a történet. Hát, lássuk!
„ A mélypont.
-Amikor 1935 – ben fejest ugrottam a semmibe- kezdte Szálasi Ferenc az elbeszélését az ő ismert kedves, megkapó modorában, - elhatároztam, hogy személyesesen veszem kezembe mozgalmam megszervezését és a társadalom valamennyi rétegében kipuhatoltam a hangulatot és lehetőségeket. – Hogy ennek az elhatározásnak érvényt szerezzek, gyakran kerültem olyan helyzetekbe, amelyek eleddig előttem merőben ismeretlenek voltak. Elkerülhetetlenül szükséges volt ugyanis az, hogy a legkülönbözőbb embereket és helyeket keressem fel, egyedül és szükség szerint néha még éjszaka is, úgy, hogy szegény drága jó Anyám akkortájt is ezer aggodalmat állott ki miattam.
Elmosolyodik Szálasi Ferenc, azzal az ő megragadó mosolyával, mely talán azért ilyen, mert a romlatlan örök gyermek mosolya párosul benne a legkeményebb férfiassággal. – Hogy ne aggódjon annyira, eltitkoltam gyakran, hogy hol is járkáltam késő éjszakánként. Talán kétségbeesett volna, ha megtudja, hová züllöttem, - tette hozzá nevetve, - hiszen előfordult, hogy, mint valami vén lumpot, a hajnal vetett haza a legsötétebb angyalföldi vagy egyéb kocsmákból.
Hirtelen elkomolyodik és az arca ércessé válik. Sokan csodálkoznak a mi mozgalmunk elsöprő erején és szeretnék tudni, hogy ez az erő miben rejlik. Nem tudják megérteni, vagy ha meg is értik, nem tudják azt az elvet érvényesíteni, hogy minden mozgalmi sikernek sarkalatos törvénye az, hogy alulról, a népi erők összefogásából kell kiindulnia. Úgy kell építeni alulról felfelé, mint ahogy minden egészséges építkezésnek széles, erős fundamentumon kell állnia. Aki ezt a munkát felülről lefelé szeretné kezdeni, annak számítania kell rá, hogy minden törekvését sikertelenség kíséri.
Valaki közbeszólt. - Pedig legtöbben így csinálják! – A saját kárukra, - felelte Szálasi Ferenc. Aztán mosolyogva tette hozzá,- Bennünket csakugyan nem lehetne megvádolni vele, hogy nem legalulról indultunk el. Egészen alulról, - tette hozzá kedves humorral. – A mélypontról. Ez így történt: - Mindenek előtt azon igyekeztem, hogy személyesen puhatoljam ki a munkásság hangulatát. Tudnivaló, hogy ezt az értékes magyar társadalmi osztályt abban az időben még nagyon mérgezték Marx tanaival, holott már akkor mélységesen meg voltam győződve róla, hogy kevés kivételtől eltekintve, a félrevezetett magyar munkásság alapjában véve hazafias és vallásos érzületű és a valóban szocialista és nemzeti síkra könnyen lesz elvezethető. Hogy hozzájuk férhessek, gyakran jártam el esténként, egyedül a munkásnegyedekbe és felkerestem azokat a vendéglőket és kocsmákat, ahol a munkások leggyakrabban szoktak megfordulni.
- Így vetődtem el egyik este barangolásom közben a hírhedt Angyalföld egyik kocsmájába. Miután megszemléltem a terepet, helyet foglaltam egyik asztalnál, ahol a legtöbb munkás ült, lehettek talán tizenketten és mintegy észrevétlenül vitát provokáltam. Szégyenkezéssel kell bevallanom, hogy nem sok eredménnyel. Minden lehetőséget lerontott, hogy már valamennyien kissé túlzottan italosak voltak, meg talán fáradtak is és így nemzetmentő eszméim iránt semmiféle fogékonyságot nem árultak el. El is szállingóztak szép sorjában az asztal mellől és haza mentek. – Ketten azonban ott maradtak velem. No, gondoltam örömmel, ha nem is sok, mégis csak valami, lám, ezeket mégiscsak megfogták szavaim, nem jöttem hiába. Boldogan könyveltem el az eredményt. Kellemes ábrándozásomból azonban csakhamar felriasztott a rideg valóság. Egészen elhűltem, amikor újbarátaim, akik eddig akadozó nyelvvel vitáztak velem, dadogva bár de érthetően kijelentették, hogy ittlétemnek azért örülnek, mert a maguk erejéből már nem bírnak hazamenni, legalább lesz, aki haza kíséri őket és erre a baráti szolgálatra fel is kértek.
- Így lepottyanva ábrándjaim fellegei közül, mit volt mit tennem? Elindultunk. Egyik oldalról az egyik, másik oldalról a másik munkásbarátom kapaszkodott belém. Kiderült, hogy jó messze, valahol az Angyalföld legszélén laknak. – Némi botlásoktól eltekintve lassanként mégis haladtunk a cél felé, egy darabig minden baj nélkül. Egyszerre azonban mintegy vezényszóra megálltak, szembefordultak egymással és mielőtt magamhoz térhettem, vagy bármilyen formában beleavatkozhattam volna, a bevett ital többletével egymás arcát tisztelték meg. Engem közben a világért el nem engedtek volna. Valószínűleg azért, mert én képviseltem közöttük a föld vonzóerejével szembeni biztonságot. Aztán, mintha mi sem történt volna, a legjobb barátságban bandukoltunk tovább.
- Hajnalodott már mire e kis közjátékkal tarkított út után hazaértem velük és egyiket a másik után besegítettem otthonába. Miközben azután csendesen lépegettem haza felé, elgondolkoztam. A – mélypont – jutott eszembe. Az iménti jelenet csak jelkép. De egészen mélyről, alulról kell felemelkednünk, útközben rá kell találnunk önmagunkra és egymásra, mert csak így tudjuk sarkaiból kiemelni a régi világot és megteremteni a szebb és jobb jövőt.
Pillanatig elgondolkodott Szálasi Ferenc aztán megkönnyebbülten felsóhajtott: Hála Istennek sikerült. A mélypontot már rég elhagytuk. Mind többen és többen értik meg szavunkat és a népi erők összefogására épített mozgalmunk ellenállhatatlan íveléssel halad a beteljesülés felé.”
Nem tudhatom kire milyen benyomást tett a fent idézett cikk, azonban mindenféleképpen leszűrhető belőle az, hogy valamilyen nyilvános helyen készült a riport. Továbbá az írás hangvételéből ítélve nagy – nagy szeretet sugárzik a pártvezető felé. Az szintén leszűrhető az cikkből, hogy népszerű a párt az adott időszakban azt nem a nyilaskeresztesek találták ki, hogy a magyar nép elfogadta törekvésüket, mozgalmukat.
A magyar félrevezetett népnek rá kell döbbennie; a múltban való csalódás okozta keserűségből, a jelenben való nyomorban tengődésből, valamint a liberalizmus terjesztette lealacsonyodásból, csak a Hungarizmus ideológiájának elfogadásával és segítségével tud kilábalni! Ismét „..alulról kell felemelkednünk, útközben rá kell találnunk önmagunkra és egymásra, mert csak így tudjuk sarkaiból kiemelni a régi világot és megteremteni a szebb és jobb jövőt.”
Úgy legyen! Kitartunk!
Budapest, 2011. 03. 26./Szálka
Forrás: „A NÉP” 1942. november 19,Fabinyi Lili írása
Már a gyorshírekben beszámoltam róla; felavatták Szálasi Ferenc emlékművét. Mint az várható volt, beindult a diktatórikus gépezet. Természetesen a lakosság azon része akiknek tudomására jutott az esemény, egyetértőleg elfogadta a Nemzetvezetőnek történő emlék állítást. Persze nem kell majd sokat várnunk, hogy felbukkanjon az első „fizetett statiszta”, a műfelháborodással.
Mi is történt valójában: Egy magán ember saját otthona kertjében felállíttatta Magyarország mártír Nemzetvezetőjének az emlékművét. A ház kerítése átláthatatlan, így a kíváncsiskodók elől takarva van.
Az avatási eseményre több szervezetet és magánembert is meghívott a házigazda, nem törvényellenesen. Nincs bejelentési kötelezettség a vendéglátásra – egyelőre….! „Az én házam, az én váram”.
Gondolom, ha értesült volna előre az eseményről a „likuci párt”, lett volna vagy kétszáz rendőr a helyszínen és behatoltak volna a magánterületre – jogellenesen -, mint tették azt a „Becsület napján”, Budapesten! Jött volna a szokásos: „Bejelentés érkezett….”. Nos, nem érkezett bejelentés, most sem, meg máskor sem.
Most pedig kutatgatnak, vizsgálódgatnak! MEGFÉLEMLÍTENEK! – a hivatalos szervek.
„Megvalósult – e a tiltott önkényuralmi jelkép használata, vagy annak nyilvános propagálása. Nos, a propagálás biztos, hogy nem, mert akkor a rendőrségnek tudomása lett volna mi készülődik, és mindenáron megakadályozta volna a dombormű felállítását. Tehát, propagálás NUKU!
Tiltott önkényuralmi jelkép használata, szintén nem jött létre. A 
domborművön van ugyan - Szálasi Ferenc arcánál- , egy Nyilaskereszt, de az, a hovatartozását és korát azonosítja be. Ha ez tiltott önkényuralmi jelkép, akkor a tisztelt hatóság vándoroljon el például a Fiumei úti sírkertbe és távolítsa el az összes vörös és ötágú csillagot, vagy éppen a tömeggyilkos, Kádár „elvtárs” díszsírhelyét és nem utolsó sorban a budapesti Szabadságtéri Szovjet emlékművet a rajta lévő csillaggal együtt, ami a mai napig vérlázító nemzetünkre nézve és gyalázatot hoz annak vezetőire, hogy eltűrik a gyilkosok dicsőítését.
Van ugyan még egy jelkép „zöldalapon” fehér „H” betű, az emlékmű talapzatán, de az nem tiltott önkényuralmi jelkép, mert ilyen jelzéssel, - egyelőre – még nem került senki hatalomra, ezért nem lehet hatalmi jelkép. Sőt a kérdéses „H” betű és a mozgalom, amelyik használja, éppen a békességre utal: PAX HUNGARICA, azaz Magyar Béke!
A Magyar béke is tiltott dolog lenne?
Tavalyi évben kisiskolások órarendjét vörös csillagokkal halmozták el. A rendőrségi jelentés az adott tényről a következőket közölte (nem szó szerint idézem); Amennyiben a hordott, vagy propagált önkényuralmi jelképpel a személy nem azonosul, az nem büntetendő cselekmény.
Hát kérem szépen; minimum ehhez tartsák magukat ebben az esetben is! A résztvevők nem azonosultak, hanem megemlékeztek Szálasi Ferenc kivégzett Nemzetvezetőről. Az, hogy a Hungarizmus eszméjéről milyen véleményt alkotnak, az pedig a magánügyük, mert a gondolat még szabad!
Budapest, 2011. március 17./Szálka
A magyarság hónapokon át vajúdott, s harsonaként üvöltött milliónyi torokból a fájdalom, mikor kitárult az örök élet kapuja Szálasi Ferenc előtt.
Megszületett a fájdalom: 1946. március 12.
A gondolatok tolonganak bennem, hogy, miként továbbítsam olvasóim felé a bánatot, a szomorúságot, a gyászt. Aztán kezembe került Süllős Lenke, Szálasi kortársának verse. Ennél a szívig hatoló megrázó sikolynál én sem tudnék maradandóbban emlékezni a Nemzetvezetőre.
Süllős Lenke: Tizenharmadikán
Ma megint minden olyan szomorú,
Mint akkor volt, a szörnyű reggelen.
A vérző nap: tizenkettedike.
Leáldozott, s halottként, hidegen
Kiterítve feküdt szívem.
Első hajnal volt, melyre szemét,
Valaki többé nem nyitotta fel.
Hiába keltegettem: „Én Vezérem,
Ébredj, hisz itt a Nap már, újra kel!
Ébredj, mert Néked élni, élni kell!”
Föléhajolt az Árpádsávos zászló,
Zizegve mondta: „Nézz rám, itt vagyok!
Örök vagyok, mint minden, ami Téged
Emlékként őriz, lelkedtől ragyog,
Kelj fel és nézz: mi selymes és szép vagyok!”
Föléhajolt a megtépett ruhájú,
Könnyáztatott arcú árva Becsület:
„Te keltettél fel, most én keltegetlek;
Ha nem nyílik fel bíztató szemed.
Mi lesz velem itt lenn Tenélküled?”
Föléhajolt zokogva az Igazság
És megcsókolta sápadt homlokát:
„Hű voltál hozzám, s nem voltam erős,
Nem védtelek meg Téged s a Hazát,
De várj: egyszer még szólok odaát!”
…Fénylő szellemhad szavára nem ébredt,
Csak ott feküdt, mint sápadt, holt szobor.
Jöttek sokan és újra keltegették;
Árnyak közt volt ez bús halotti tor,
S a serlegekben sós könny volt a bor…
De jaj, ki az, ki tépett gyászruhában
Jön csöndesen – Ki az, nagy Istenem?
Arca fehér; ruhája díszmagyar,
A könnye hull, hull gyöngyként szüntelen,
Amint közelg, a rémes reggelen…
A ravatalra jajdulva borul,
Ajka nem hallat szót, ébresztgetőt…
…S a többiek lehajtott fejjel álltak,
Meghódolván a legnagyobb előtt:
Hungáriának fájdalma előtt…
…Azóta az Igazság, Becsület;
S a sávos zászló Őnélküle jár,
Úgy leng a rúdján az a lobogó,
Mint hona – vesztett bús vándormadár,
Ki vár, és nem jön Az, Kit egyre vár…
Azóta árva az a gyászruhás
Szabadság – álmú rab Hungária,
Azóta hull a könnye, egyre hull,
És néma már, hisz nincs mit szólnia,
Hisz nem ébred fel leghívebb Fia…
S azóta Testvér, így vagyunk mi is;
Hiába tudjuk, hogy a mennyeké lett,
S onnan vigyáz ránk Szálasi Ferenc.
Gyarlók vagyunk; bús rabláncunk az élet,
És fáj, hogy alszik Ő és fel nem ébred!
1953. Argentína (Megjelent: Út és Cél V. évf. 1953. 3. szám )
A fájdalom most is itt jár szívünk mélyén, de ez a kín egyben ébren tartja bennünk a hitet, hogy lesz még egy erkölcsösebb, hitben gazdagabb, jogokban szabadabb, hungarista magyar jövő!
Úgy legyen, Kitartunk!
2011. 02. 27./Szálka