Hűség, Bátorság,Kitartás!
Cikkek
Magyarság eredetéről
|
A magyar faj hegemóniája (2. befejező rész) <<<<1. Rész itt --Fajvizsgálat--
Az első részben megvizsgáltuk, miért is fontos az, hogy egy vezető népfaj erős akarattal kormányozzon egy országot. Áttekintettük azt, hogy miért van szükség egy erős államra Európa közepén. Megállapítottuk, hogy a népfajok egyenjogúsítása az ország nemzetközi súlyát a nullára moderálná. Most vizsgáljuk meg azt, hogy miért a magyar népfaj az, aki a legalkalmasabb hazánk vezetésére. Miért van szükség arra, hogy a magyar hegemónia érvényesüljön a hazánk népfajainak egyvelege fölött. Ezek megvizsgálása után egyértelműen bizonyosságot fog nyerni, hogy a Magyar Haza vezetésére, a benne lakó magyar fajú kereszténység irányítása szükségeltetik! Nemcsak a többség elve alapján, de a rátermettség és kulturális műveltség fokán is. Nem utolsó sorban a több mint ezeréves múltunk, küzdelmünk e szent földért ad alapot arra, hogy a magyarság gyakorolhassa hatalmi fölényét e honban! A vizsgálat konkrét tárgyát nem érinti - számarányukra való tekintettel - a kis népcsoportok vizsgálata, illetve majd a cikkem végén kitérek egy törpe kisebbségre, amely honképtelenségénél fogva szóba sem jöhet. Mint az írásom 1. részében is, most is Concha Győző az MTA volt alelnöke, egyetemi tanár és jogász gondolatait idézem (korabeli írásmódban) több esetben, bizonyságául annak, hogy már az ezernyolcszázas években is szükségesnek látták a magyar népfaj vezető szerepének a megteremtését. Hát lássuk a szláv fajokat - melyek a magyarságot magukba akarják szippantani évtizedek óta -, milyen vélemény is alakult ki róluk akkoriban, mely napjainkban is érvényesnek mondható.
„…A román társadalmilag, a földművelésben és iparban, továbbá értelmi fejlettségben, irodalomban épen a leghátrább áll az ország népei között, egyénisége azonban nemcsak határozottabb, de öntudatosabb is mint a tóté,… Ámde egyénisége még embryonális, passziv jellegű, annak a magvát alkotólag … egyébben nem érvényesítette, mint a pásztorkodásban….” „…A románságnak legalább még egy fél évszázadig kell társadalmilag dolgoznia, hogy a tótságot vagy épen a magyar és német fajt elérje s egyénisége ezekének szinvonaláig emelkedjék…Ily kezdetleges egyéniségű, bár nagy fejlődési erővel felruházott népfaj …egyetemes emberi szempontból nagy visszaesést, a velök együtt élő fajok szinvonalának is lesüllyedését vonná maga után. ,… annyi mindenesetre kétségtelen, hogy vezető állást maguknak a fennebbi okoknál fogva sem az országban, sem annak részében nem kivánhatnak...” A szláv törekvések lerendezve. Mint korábban is jeleztem, ezek a kisebbségben élő nemzetiségek, társadalmilag ugyan elfogadottak, de szellemiségileg, műveltségileg, történelmi múltjuk – sok esetben nem létező, csak kitalált múltjuk - alapján semmi sem indokolja azt, hogy vezető szerepre törekedjenek hazánkban. Ne felejtsük el azonban figyelembe venni azt sem, hogy az idézett szövegek egy olyan időszakban keletkeztek, amikor országunk kiterjedése jóval nagyobb volt a jelenleginél, és mégis a magyar hegemóniát tartotta fontosnak a nemzet. Akkor ez a megállapítás jelen időnkben hatványozottan igaz. Népünk mindig, minden korban kiemelkedően foglalkozott a német néppel. Azzal a néppel, mellyel a történelmünk vihara gyakran összesodort bennünket. Ha csak a világháborúkat vesszük górcső alá, akkor is láthatjuk, hogy bajtársként vállvetve harcoltunk a közös ellenség ellen. Most is, mint népfaj, a német maradt a magyar mellett arra méltónak, hogy, mint vezetőfaj szóba jöhetnének, hazánk irányításában. Mit ír erről Concha Győző: „A német faj az, melynek igénye politikai érvényesülésre magában véve legkevésbé volna kétségbe vonható, akár egyéniségének eredetiségét, akár értelmi és erkölcsi szinvonalának magasságát, akár tehetségeinek minden irányú értékességét, akár számát tekintjük is.” „… hogy itt hegemoniáját megalapítsa s maga az országban lakó németség sem állott soha e törekvések oldalára, sőt leszámítva maroknyi szász töredékét, megelégedett a társadalmi érvényesüléssel s a magyar faj hegemoniájának leghűbb támasza.” Tehát nem csak a világégésekben, de a békés társadalmi építkezésben is legfőképpen a németekre támaszkodhatunk. Az, hogy a német nép elfogadja népünk vezető szerepét, bizonyára közrejátszik az is, hogy kölcsönös szimpátiával viseltetünk egymás iránt. Voltak időszakok a régmúlt történelme folyamán, hogy a lövészárok két ellenkező oldalára kerültünk, de „mészárszéket” soha nem teremtettünk egymás országából. Térjünk át a magyarság vezető szerepének alátámasztására. Bár, bizonygatni nem kell, mert aki csak egy kicsit is foglalkozik a történelemmel, múltunkkal tudja jól, hogy erre, másra senki sem méltó hazánkban. Őseink több mint ezer éve birtokolják ezt a földet. „… Hódítóként… karddal foglalta el e földet, de ásóval és kapával hódította meg másodszor…” s, hogy mi jogunk van a Kárpát – medencéhez? „… Első jogczíme a további uralkodásra minden bizonnyal az ezer éves birtoklás; ámde e czím csak külső, a fontos az, mit bírt e hosszú uralkodás alatt teremteni, mire nyujt kilátást a jövőben…” Ezt az országot és népét összetartja a Magyar Szent Korona felsége és keresztény hite. Összekovácsolta szellemiségét, erejét az, hogy ősei nagy véráldozatok árán megvédték, megtartották Mária országát népünknek, a magyar népnek. Lehetett bár tatár dúlás, vagy Mohács, a nép túl élte és fent maradt. A lófarkas 150 évről így emlékezik meg az MTA alelnöke: „A magyar fajra végzetes lett az egész Európát megrettentő törökség…De, szellemének, egyéniségének erejét nem bírták e viszontagságok megtörni; .. fentartva egyéniségét, szellemi rugékonyságát, jelentékeny tényezőjévé vált Európa...államrendszerének, egyengetője az emberi művelődés legfőbb követelményeinek, midőn a lelkiismeret szabadságáért hosszasan harczolt,…” Elpusztíthatatlan ez a nemzet és ez a haza! De, ennek feltétele a magyar nemzet egysége és fölényének biztosítása, azaz hegemóniája! A vezető szerepet nem mesterségesen kívánja fenntartani, hanem a népfajok közös akarat alapján, és feltétele, hogy „… az általános népszabadság és jogegyenlőség mellett is fenn bír maradni.” Az emberiség számára sem mindegy, hogy mely népfaj birtokolja a hatalmat Európa szívében. Hiszen nem mindegy, hogy egy jelentéktelen szláv nép, vagy egy évezredes múltra visszatekintő erkölcsös, mélyen gyökeredző kultúrával rendelkező, erősakaratú nép kezében van a hatalom. „A magyar faj fölénye nemcsak az európai emberiség, de a hegemoniája alatt álló népek érdeke is. A magyar faj nemcsak magának, hanem az emberiségnek él, az emberiség törvényét valósítja, midőn önéletében új módokkal, új erőkkel, külön szellemmel gazdagítja az emberiség kincses házát, midőn vezet oly fajokat, melyek az emberiségnek nem tehetnének az övéhez hasonló szolgálatokat.” A nemzeti lélek halhatatlanságának, erkölcsi erejének tanúbizonysága a magyar faj, mely nem számszerű erejével, hanem… az erkölcsi, szellemi magvánál fogva lett itt hegemonná…” Itt be is fejezhetném az írásomat, mert mindenre választ kaptunk. Megállapíthatjuk, hogy e hazában a vezető szerep csak azé a magyar népé lehet, aki kiérdemelte a „talajgyökeres” és „honképes” jelzőt. A többi népcsoport a magyar nemzet fennhatósága alatt kulturális autonómiára jogosultságot élvezne, mindenki megelégedésére. Hogy miért is nem fejezem be itt a cikkemet? Concha Győző írásában szereplő bekezdésnek köszönhetően, melyben az alábbiakat fogalmazta meg: „Úgyhogy Európának nem marad más választása, mint vagy támogatni, erősíteni, vagy az oroszra bízni a magyar elnyelését vagy legalább lekötését. Ki gondolná azonban, hogy Európa kezet fogjon arra a czélra, hogy a magyar fajt s országát az oroszba olvassza? ….” Döbbenetes! Ami nem fordult meg a XIX. század végén az emberiség fejében, az megtörtént a XX. század közepén! Az angolszászok, a franciák, az amerikaiak kezet nyújtottak magának az ördögnek – az oroszoknak, a bolsevista, kommunista zsidóságnak -, hogy elnyelje, megsemmisítse Európa szívét: Magyarországot! De ez, már egy másik történet. Zárszó: A kisebbségek, néprétegek vizsgálatánál a zsidó fajt jelentéktelensége folytán meg sem említi az író. Mivel, mint tudjuk – sajnos - már a XIX. században is jelen voltak hazánkban, nem lehet véletlen a zsidófajról való hallgatás. Bizonyára e némaság azért volt (van) körülöttük, mert az ezernyolcszázas évek embere is látta hasznavehetetlenségüket, sőt kártékonyságukat a magyarságra (is) nézve. A zsidó vándorló, kódorgó népség, mely nem földhöz kötött, és számszerűleg is elenyésző, így alkalmatlan egy népfaj, egy nemzet irányítására. A bölcs író figyelembe sem vette írásában e törpe kisebbséget. Ezt teszem most én is! - szóra sem érdemesek! Budapest, 2012. április 2./Szálka (Teor) Irodalom: Varga Ottó Az Aradi vértanúk albuma 1893. Későbbi kiadásokból ezt a cikket már kiemelte a cenzúra!!
|
„A hazai szláv fajok a horvát, a szerb, a rutén elesnek e vizsgálatnál részben számuk csekélységénél, részben egyéniségök fejletlenségénél…fogva…csakis a velök számra nézve mérkőző tót faj marad. E népek azonban emberi derék tulajdonságai …daczára sokkal kevesebb öntudatos egyénisége, önálló szelleme van, hogy külön politikai érvényesülést kívánhatna, vagy épen mint más fajok vezetője, szóba jöhetne. A tót faj…, mint ilyen teljességgel híjával van azoknak az erőknek, melyek az emberiségnek mai társadalmi és állami feladatai megoldásánál szükségesek….”
siklani rajta. Ma hazánkban minden magyar rasszista, antiszemita – aki a magyar faj szerepének fontosságát hangsúlyozza. Tehát lépjünk túl ezen a megjegyzésen. Annál is inkább, mert írásomban a Magyar Tudományos Akadémia, volt alelnökét Concha Győző egyetemi tanárt és jogászt fogom több esetben is idézni (korbeli helyesírási mód szerint), kitől a cikkem címét is kölcsönöztem, és akinek szavai alátámasztják faji megkülönböztetéseim valódiságát.
Fekete Karácsony
Ez az írás egy korábbi
honlapomra került volna, csakhogy azt a portált indexre tették, azaz betiltották a „demokrácia szólásszabadsága” jegyében. 2009 – ben szerkesztett dokumentumról van itt szó, amit 2010 karácsonyán terveztem megjelentetni a lapomon, tudvalevő, hogy a hazai berkekben úgysem változik semmi. Érdekes lesz elolvasni az aktuális 2011. decemberi időpontban és összevetni az akkori és a mostani tényleges társadalmi helyzetet.
Fekete lesz a magyar karácsony ebben az esztendőben…
Hiába terítené puha takaró a földet, a megkínzott falvak, városok tetőit, s fedné be az erdőket a hó -, a békesség és a szer etet ünnepe mégsem hoz nemzetünk szívébe nyugalmat. Az asztalokon nem lesz ott a jó szagú fenyő, s az otthonokból kilakoltatottak az irgalom fedele alatt, hontalan vándorként töltik Krisztus születésének ünnepét.
Szegények vagyunk és megpróbáltak, vérzők és szenvedők, s az egyéni sors tragikuma felett ott gomolyognak a nemzet végzetének fekete fellegei is…
Nincs öröm és nincs nyugalom széles e hazában sehol, de ezen a karácsonyon mégis kell találnunk valami vigasztalót, valami kiengesztelő és biztató jelet, ha már a betlehemi jászol felett ragyogó csillag fényét el is takarja előlünk a kizsigerelt városok, nyomorgó falvak, fájdalmas sóhajtása. Vigasztaló, hogy a mostoha sors ostora testvérekké vert bennünket. Látjuk, érezzük, tapasztaljuk, hogy együvé tartozunk, nincs külön sorsunk, hogy az egyén boldogtalansága vagy szerencséje apró függvénye csupán az ország, a nép tragédiájának.
Az embert sodorja a történelmi orkán, akár a decemberi jeges szél az árva levelet, s összefú bennünket, magyarokat, akik annyira nem tudunk ezernyi jel, intés, figyelmeztetés ellenére se összefogni. Fel – felnyögő csonka ország áll itt a XXI. század legkegyetlenebb megpróbáltatásai közt, s nem az ősi határok on belül örvendez asszonyaink és gyermekeink karácsonyi békességben.
Ma még nem vagyunk együtt, de beleszólhatunk még sorsunk és jövendőnk alakulásába, ha szívünk mélyében kívánjuk a közös jövőt!
Mindig nagycsapásnak kellett ránk szakadnia, hogy rátaláljunk igazi énünkre, hogy jó tulajdonságaink, erényeink fölébe kerekedjenek az uralmon lévő hitványok önző érdekeinek, hatalmi örömeinek és céljainak. Így vagyunk most is, s miközben egy makacs belsőellenséggel birkózunk, mesterségesen meggyöngítve, már nem csak azt látjuk kegyetlen világossággal, amit elmulasztottunk, hanem feladatainkat is, kötelességeinket is, melyekkel megfordíthatjuk a fejünkre idézett rontást.
A csillag fényét eltakarják népünk keserű könnyei, s mintha a mi számunkra nem is született volna a betlehemi nyomorult istállóban a világ üdvössége, nincs fül, amely meghallaná az angyali éneket: „Békesség a jóakaratú embereknek…” Minékünk a harc adatott a békesség helyett, szenvedés és sírás az öröm helyett, s a karácsonykor született helyett magunknak kell önnön megváltásunkat, e megváltás roppant művét is végbevinnünk! Nincs senki, aki segíthetne rajtunk, csak önmagunk! A karácsony nekünk az áldozati keresztet mutatja fel, a szenvedések és kínok 
fáját, amelyre ráfeszítettek bennünket önnö n bűneink, nyomorúságunk, s azok a Júdások, akik a nemzet alázatos szolgáinak, hű sáfárainak köpönyegében surrantak be honunk kitárt ablakain, egyéni boldogulásuk harminc ezüst pénzén eladni bennünket….
…Szülőben van a szívek mélyén talán, egy cselekedet, amelynek diadalmas és tiszta fegyverei elviszik a meggyalázott, nyomorúságos magyar otthonok fölé megint a mi békességünket, nyugalmunkat és a jövendő fénylő ígéretét!
Újjászületik az ország a sors ostorcsapásai alatt, s azon a földön, amely megmaradt szabadnak, új ezredévre készítik elő az ősi nemzetet! Történelmünk során nem egyszer fordult már elő, hogy a pusztító ellenség a haza földjének nagyobbik felén úrrá lett, hogy meggyalázta otthonainkat, eltiporta vetéseinket, s romokká ontotta mindazt, ami egy nép tehetsége, építő kedve nyugodt évtizedekben alkotott. Nem egyszer látszott már vigasztalannak és reménytelennek a sorsunk, s mégis mindannyiszor talpra álltunk és összeszorított fogakkal, hideg, kemény akarattal újjáteremtettük örökre rendelt otthonunkat. Az elszakított szolgaság csak akkor esnék fejünkre visszavonhatatlan ítélet módjára, ha gyáván és hitványul belenyugodnánk ebbe a végzetbe, ha csakugyan annyira megromlottunk, megváltoztunk, ha erényeink és jó tulajdonságaink annyira megfogyatkoztak volna, mint amennyire a hatalmi klikk cinkossága számította, akkor, amikor a gyávaság piacán eladta a magyarság országát, életét, jövendőjét.
Hogy rosszul számítottak, az alkudozók is, az ellenség is, arra 2006 szeptembere, októberének október felejthetetlen eseményei a tanúbizonyságok, s mindaz, amit cselekedetekben, elszántságban, akaratban a magyar hazafiság akkor felmutatott.. Nincs már ebben a hazában egy talpalatnyi föld, amelyet meg nem tapodott az ellenség, ház, melynek tűzhelyét meg ne gyalázta, s magyar, akit meg nem nyomorítottak volna a betolakodók uzsorái. Ha nem jő el a nap, melyen nem kelnek fel a jó s hű magyarok, az igazi és hivatott vezetők, férfiak, akik vállalják a történelem parancsának teljesítését, s nincs nép, amely ezt a továbbított parancsot meg ne fogadja, elveszik nemzetünk!
Jóvá lehet tenni 91 év irtózatos bűneit, naggyá lehet tenni az országot, amelyet az úrhatnám hitványok a zsidósággal szövetkezve lezüllesztettek. Nem csodára kell várni, hanem tettekre van szükség! Akármerre néztünk, mindenütt csak mulasztást láttunk, elhanyagolt kötelességeket, megszabotált feladatokat, amelyek elvégzése pedig tegnapelőtt is késő lett volna. Ezt az örökséget, ezt a szocionista rendszert, ezt a züllött csődtömeget kell rendbe tennünk, egy kiégett lelkű társadalmat, mesterségesen elaltatott felelősségtudatot, megölt közösségi érzést felébresztenünk, a rendelkezésre álló becsületes erők összefogásával…
Kitartás, hűség és becsület, áldozat, lemondás és szakadatlan munka ez, amit a jövendő tőlünk kíván! …Drága árat kell fizetnünk a tegnap bűneiért, s a holnap szépségéért, de megéri az adó, mert a győzelem napján olyan jövendő küszöbén lépünk át, amely minden magyar számára a boldogságot, a szabadságot, emberi méltóságot és a munka igazságos jutalmát jelenti.
A szívekben kell meggyújtani a karácsony fényeit, ott kell fellobbanniuk a megváltásban való hit gyertyáinak, mert különben a mi adventünkre sohasem virrad rá ez az öröm! A magyar tájak, városok, falvak, termő mezők, felöl a szabadság után való vágy türelmetlen segélykiáltásai, zúgnak a decemberi szélben…
Véreink, a határokon túlról is, akik már a gyakorlat kegyetlen tényeiből ismerik a szolgaság és a védtelen kiszolgáltatottság irtózatos érzését, felénk néznek a csillagtalan éjszakában, s nem szabad, hogy csalatkozzanak! A megmaradt Magyarországnak, ennek a tenyérnyi szabad földnek, amelyen lábunkat megvetjük…egy pillanatra sem szabad elfeledkeznie róluk, egy percre se szem elől téveszteni a kötelességet, hogy …bennünk Hungaristákban* látják az utolsó reményt.” A reményt, melyet az ugyancsak szenvedő anyaország sugall feléjük.
A fenti gondolatok, a Magyar Futár, 1944. december 20 – i számában megjelent: Fekete lesz a Magyar Karácson…, átírta a jelenre. A 67 évvel ezelőtti társadalmi, politikai helyzetek mit sem változtak. Minősíti ez az országunk minisztereinek, gazdasági vezetőinek nívóját.
Feltűnő, hogy az akkori idők társadalmi problémái, szinte azonosak a mai ember kirekesztésével, nyomorával, kilátástalanságával. Koldussá lett a nép és a nemzet. A hófehér lepel hiába borítaná be a földet, azt a sok (fájdalmat, bántást, megaláztatást) mocskot, szennyet nem takarja el semmi, amit országunk hóhérai összehordtak a magyarság ellehetetlenítésére. S nem takarja el a hontalanok és éhezők sokaságát sem, akik a gyertyafényét csak az ablakokon át pillanthatják meg. Az otthon melegét csak elhalványuló emlékeikben őrzik. A társadalom kivetettjeinek többsége nem azt a sorsot érdemelte, amit reá mértek, hitvány, gyalázatos ország vezetői.
Budapest, 2011. december/Álom hava/13./Szálka
(TeoR) *megj.Szálka
Nem írtam „beharangozót” a Trianonhoz fűződő gyalázatról. Írtak helyettem többen, mások. Ugyan mit is írhattam volna, amit már a „múltidézők” meg nem fogalmaztak?
A fájdalmas döntés a szívekben, a soha be nem hegedő, tátongó seb. Legalábbis azok szívében, akik mindenkor együtt lélegeztek az elszakítottakkal. 2004. december 4 –én is!
Most azok játsszák a főszerepeket a „Duna parti színházban”, akik akkor - amikor szükség lett volna rájuk -, nem hallatták hangjukat a trianoni határokon kívül rekedtekért.
90 év után, 2010 – ben, június 4 –ét a „Nemzeti összetartozás napja” hangzatos névre keresztelték (Pardon; nevet adtak neki!! – tekintettel ateizmusukra!). Méltatlanul, de nem véletlenül. Az 1920. június 4 – re való emlékezést nem tehetik „ünneppé”- hiába a névadás -, mert az, az ÖRÖKGYÁSZ Napja! S aki(k) ezt nem veszi tudomásul, azt (azokat) hazaárulónak kell tekinteni!
Az évnek számos napja van, amikor lehetne ünnepelni, de ez a nap június 4 –e, NEM AZ! Ismét egy törekvés a múlt ködösítésére, homályba borítására, mely azt a célt szolgálja, hogy a felnövekvő nemzedék már ne a gyász őrizze szívében, hanem a Magyar Nemzet egyik – ha nem a legnagyobb – tragédiájának a semmibevételét.
Ennek a törekvésnek nem szabad engedni, mert elveszítjük múltunkat, történelmünket, ami már amúgy is hemzseg a hazugságoktól az írott sajtóban épp úgy, mint a képi médiában, vagy a történelemkönyvekben.
„Csak az hal meg igazán, akit elfelednek” – üzennek a holtak, s ez igaz történelmünkre is. Az a nép veszíti el nemzeti identitását, büszkeségét és erejét, aki hagyja, hogy meghamisítsák múltját, elvegyék tőle az öröm és a gyásznapjait. Mi ne engedjük, hogy így legyen! Ne engedjük, hogy a magyartalan, kereszténytelen másság eluralkodjék fajtánkon!
Őrizzük meg az örömre és a keserűségre való emlékezés napjait, mert azok teszik teljessé múltunkat, jelenünket, jövőnket, és ezekkel a napokkal együtt vagyunk azok, akik vagyunk s büszkén vállalhatjuk azt, hogy KERESZTÉNY MAGYAROK VAGYUNK!
Úgy Legyen! Kitartunk!
2011. június 4/Szálka
Így csupa nagybetűvel kell írni az Ő nevét: CSURKA! Sokat köszönhet neki a nemzetioldal. Annak politikusai, szimpatizánsai és nem utolsó sorban az irodalmi élet.
Nélküle talán nem is lenne az a nemzetioldal, ami. Mondhatjuk, hogy a XX. század második felének egyik legnagyobb szélsőjobboldali politikusa. Ebből kifolyólag aztán voltak, vannak, akik szeretik, és akik gyűlölik őt.
/Csurka István (Budapest, 1934. március 27.), író, politikus, a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) elnöke. Alapító tagja a szép reményekkel startolt Magyar Demokrata Fórumnak (MDF) ami azóta elemi darabjaira hullott szét. Ami nem lehet csodálkozni, hiszen legerősebb tartópillére Csurka István eltávozása óta, mindig is az élethalálharcát vívta. A Csurka István vezetése alatt álló MIÉP (az akkori parlamenti pártok közül egyedül) ellenezte a NATO-ba és az EU-be való belépést. Azóta bebizonyosodott, hogy neki volt ebben is igaza: mindkettőtől távol kellett volna tartani magát hazánknak. /
Életének árnyékosabb oldalát igyekeztek ellenségei kiaknázni, mindhiába. A „Ki volt III/III-as ügynök”? – időszakában a „sárdobáló múlt túrkászok”, vigyorogva fedték fel Csurka István nevét az ügynökök között, aztán majd lelohadt képükről a kéjes mosoly, amikor az „átvilágításnál” kiderült, hogy ugyan be volt szervezve, de soha semmilyen jelentést nem tett senkiről, senkinek!
1956 után kényszerítették lakóhelyének elhagyására, majd beszervezték III/III-as ügynöknek. A kilencvenes évek elején az elsők között hozta nyilvánosságra ügynökmúltját. Állítása szerint a beszervezési nyilatkozatot az internálás során, kényszer hatására írta alá. Az átvilágítások és a levéltárakban fellelhető dokumentumok szerint az együttműködés hiánya miatt alkalmatlannak nyilvánították.
Aktív jobboldali politizálásának csúcspontja 1998 – 2002 közé tehető, de jóval korábban megkezdte már a radikális politikai tevékenységét. Ő is hitte, mint sokan mások, hogy a rendszerváltás új világot teremt. Vakon bízott az MDF – ben, hogy az új színfoltot jelent az ország arculatán. S aztán mélyen csalódott az MDF semmit mondó programjában, így kihátrált a „langyos vízből” és megalapította a MIÉP –et, a Magyar Igazság és Élet Párt –ját. Hű társai követték és hosszú ideig kiálltak mellette. Sajnálatos módon a „hű” társak közé idegen, bomlasztó egyének is befurakodtak, akik igyekeztek megbontani a MIÉP egységét. Eleinte sikertelenül, mert Csurka elgondolásai, tervei, politikai irányvonala egyre népszerűbbé vált az emberek körében.
A párt ellenségei akkor ijedtek meg igazán, amikor 1994. március 15-én, a Szabadság téren a MIÉP megrendezte első saját szervezésű tömegdemonstrációját, méghozzá azonnal több tízezer résztvevővel. A MIÉP egyre erősödő népszerűségét, mutatta a 1997. júniusi könyvhéten rendezett Csurka-dedikálások példátlan látogatottsága. Ahol – szabályos közlekedési káoszt okozva – órákig álltak sorba, hogy Csurkával aláírassák frissen megjelent könyvét.
2002. március idusán közel 300 ezer ember tolongott a budapesti Hősök terén, hogy hallhassák, láthassák az embert, a „reményt”, mert Ő maga volt a reménysugár a magyarok millióinak, hogy tényleg lesz Magyar Feltámadás!
Be is indult ellene a gépezet! Nem volt olyan párt a parlamentben és azon kívül, aki ne támadta volna Csurka Istvánt az igazság kimondásáért! Sikertelenül! A népszerűsége egyre csak nőtt! És ilyenkor, ahogy lenni szokott magyar honban, megkezdődött a belső, bomlasztó elemek működése. Megosztották a pártot lett MIÉRT, meg Jobbik, meg kitudja még ki és miféle fekélyek szakadoztak ki a MIÉP testéből. A jelen idejű (szélső) jobbos személyek, pártocskák nagy része a MIÉP elfajzott gyermekei. Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de nyugodt szívvel kijelenthetem; nem sikerült még ez idáig egy pártnak sem olyan népszerű, élhető, a magyar nép szempontjait előtérbe helyező programmal előállnia a „rendszerváltás” óta, mint a MIÉP – nek, és a közeljövőben még kilátás sincs egy hasonló szellemiségű pártnak a létrejöttére!
Nem véletlen, hogy a „rendszerváltó (módszerváltó)” pártok nem ellenfelet, hanem ellenséget láttak a MIÉP-ben. Akkor lett volna elszámoltatás, számonkérés, ha végképp sikerült volna megerősödnie a Csurka István vezette pártnak. Így a 2002 –es választásnak nem is lehetett más tétje, mint kiejteni törvényes, vagy törvénytelen eszközökkel a népszerű pártot, amit végül sikerült is végrehajtani nagy kínkeservesen! Az akkori választások után 250 feljelentést tett a MIÉP a szabálytalan szavazásbegyűjtés ellen, melynek többségét több hetes késsel ugyan, de el is fogadott a törvénykező hatalom, széttárt kezekkel; - sajnos már nem lehet tenni semmit, megsemmisítésre kerültek a szavazati dokumentációk -! Nem volt véletlen tehát a jogorvoslati késlekedés.
Sajnos az eltelt időszakban - a MIÉP ugyan még mindig él -, a pártot a kaftános erők összefogásával sikerült a politikai élet perifériájára sodorni. A MIÉP háttérbe kerülésével egyidejűleg eltűnt a közéletből a megfontolt, biztos alapokon nyugvó szélsőjobboldal, amely népünk boldogulásának záloga lehetett volna.
Bizonyára hibázott is Csurka István a párt kormányzása közben, de ebből látszik emberiessége, mert csak az követhet el hibát, aki tesz is valamit az „asztalra”! Ha csak a népszerűséget hajhásszák a pártnak nevezett tömörülések és a „zsíros fazék” körüli sündörgéseket tartják fontosnak akkor lesz azzá a nemzet, amivé lett:Jöttmentek gyülekező helye, kisebbségi népcsoportok harcászati színtere, ateisták pulpitusa!
A sátán gyermekei elérték céljukat: egy cionista befolyású, cigány szimpatizáns rezsimet hoztak létre, melyben a magyar népet - az általuk irányított bankrendszer-, a szakadék szélére sodorta. Elhallgattatott, megfélemlített magyarság húzza meg magát az „orbáncionizmus” rendszer félelmet keltő karmai között.
Nincs kitől – mitől tartaniuk, mert a kihunyó félben lévő MIÉP volt az egyetlen, amely párt valóban rendet tudott volna teremteni az országban, és megteremtette volna az igazi rendszerváltásnak az alapjait.
A Csurka István méltán írhatta 1997. májusában az általa vezetett pártról: „... Szertartás lettünk, lelki táplálék, és mint ilyen, történelemalakító tényező. Nálunk behatóbban, a nemzet ellenségeire nézve veszélyesebben semelyik politikai párt nem alakította a jelenidőt."
Budapest, 2011. május 6./Szálka
2012. február 04 -én elhunyt Csurka István. 
Filmrészlet a temetésről ITT!
Egy lap elment,- talán örökre?!
Minden hónap 15 – én megszólalt a kürt, megérkezett a friss Szittyakürt! Belevettettük magunkat az egyetlen még megjelenő hungarista szellemiségű újság lapjai közé.
Történelmünk meghatározó eseményei, dicső múltunk felelevenítése köszönt vissza a sorok közül. Habzsoltuk az olvasmányokat. Hiteles beszámolók jelenetek meg többek között 1848, 1945, 1956, sikereiről, üzenetéről és e nagy forradalmi események véres befejezéséről.
Nem kerülhette ki az évszázadok óta megoldatlan zsidókérdést sem, ezért sok bírálat érte a szélsőbaloldalról. Ha kikerülte volna, nem lett volna hiteles lap.
Az írások népünk, hitünk, fajunk, nemzetünk megtartásáról, felvirágoztatásáról szóltak, ami minden magyar kötelessége lenne, - de, sajnos a politikusaink nem erről híresek. A lap a Hungarizmus eszméjét követte híven. Azét a hungarizmusét, akit feláldoztak a cionista –bolsevista érdekeknek 1945 után. A ma hatalmon lévő utódok liberális – szocialista irányzata, egyenes ági „leszármazottja” - a nép által soha el nem fogadott - kommunizmusi szellemnek.
Az újság a napi politikai élet szájtépésében nem vett részt, csak azon hírekre, eseményekre reagált, amelyek a szabadságjogokat korlátozták. A szabadság és nem a demokrácia szószólója volt!
Ez pedig érthető, a jelenkori demokráciára és parlamentarizmusra nincs szükség, mely a diktatórikus módszereket erőlteti rá a nemzetre!
Olyan kiváló vezércikkírókkal rendelkeztek, mint Tudós – Takács János teológus és műfordító, illetve az ’56 –os szabadság hős Major Tibor. Írásaik a tudás és a szabadság üzenetét hordozták magukban. Koruknál fogva mindketten a szemtanú hitelességével tudott beszámolni a múlt nagy eseményeiről. Mely múltat önmaguk nem éltek meg, arról szemtanúk emlékeit, beszámolóit rögzítették írásaikban.
A Szittyakürt életében nagy, mondhatni végleges törést hozott, hogy Magyarország egyik élő legendája a lapszerkesztő főmunkatársa; Tudós – Takács János 2010. április 03 – án elhunyt. Magával vitte lángoló hazafiságát és nemzetszeretetét. Halálával nem csak mi vesztettünk el egy nagyszerű embert, hanem sajnálatos módon megrendült az újság biztos megjelenésének jövője is. Nem sokára újabb veszteség érte a hiteles újságírást. 2010. október 23 – án elhunyt Major Tibor, az újság másik jeles vezércikkírója is.
Így aztán beteljesedett a Szittyakürt végzete (?), nem jelent meg azóta sem! Egy lap elment, - talán örökre? Reméljük, hogy NEM!
Budapest,2011. március 18./Szálka
„És hamarosan sötétség”
Jut eszembe a régi nagy sikerű film címe, amikor ezeket a sorokat írom.
A címben való megállapítás valóban igaznak –bizonyulni-látszik. Mi indokolja ezen kijelentést? Megmondom. Ha csak az alapokat vizsgáljuk már az elkeserítő. Jelenleg iskoláinkban még mindig fellelhetők a kádári rezsim alatt „képzett” oktatók, tanítók, akik ugyan mi valóst taníthatnának történelemből, irodalomból… gyermekeinknek (Tisztelet a kivételnek)?
Aztán jött a liberális „újhullám”, Magyar Bálinttal az élen, akinek vezetésével sikerült porba dönteni az oktatás még úgy, ahogy álldogáló falait.
Átírták a már amúgy is hiányos, hazugság halmazzal teletömött tankönyveket. Arculatot váltottak a keresztény hittan tankönyvek: egyre több képen megjelent a feszület mellett, a dávidi csillag.
Kertészi történelem lett az „ige”, amit csoportosan kellett végigszenvedniük a diákoknak. Van olyan ismerősöm, aki azt mondta, kétszer is elment a filmnézésre.
„-Olyan érdekfeszítő volt” – kérdeztem. „-Azt nem mondhatnám, de hétfőként mentem, és így ki tudtam aludni magam az éjszakai netezés miatt.” – mondta. Erről ennyit.
A kényszerű, kényszerített ünnepek (?), megint a keleti féltek felől sündörögnek, emlékeztetvén a szovjet (április 4., November 7. ..stb.) megszállási hacacáréra Aztán lassan ugyan de, felszínre kerültek a vörös gyilkosok gaztettei és eltűntek az oroszok, meg az ünnepeik is.
Igaz „Isten malmai lassan őrölnek” – de, őrölnek. Most is „halljuk a malomkövek súrlódását.”…
Az általános iskolában félig elbutított gyermekeink, hazaérvén bekapcsolják a televíziónak nevezett agitációs mozit, ahol aztán lecsap rájuk a szennyhalmaz. Most már nem csak a szélsőséges Atv, RTL és TV2 gyalázatos semmitmondó istentelen műsorai, hanem a köztévé sarokba szorított adásaiból is megtudhatják mi a sárgakaftánosok „igazsága”. Legutóbb megtudhattuk, hogy a köztisztviselők azt a kegyet kapják, hogy „önként” megfigyeltethetik magukat. „Eredményesen” működnek a szabadságjogok. És az a Fidesz kormány hozta a döntést, aki maga körül megcsinálta a cirkuszt, hogy „jaj, megfigyeltette őket az MSZP”
Gyermekeink megtudhatják azt is, hogy a csúnya, hazájukat megvédeni szándékozó hazafiak, gyilkos terroristák. Az őket megszállók, bombázók, legyilkolók, kifosztók pedig a jó szándékú békefenntartók…
Utána aztán a szülő dolga, hogy elmondja a valóságot, ha el tudja mondani. Nem lenézésképpen, de a mostani szülők nagytöbbsége sajnos nem lát a hírek mögé. Elhiszi azt, amit hall és nem nézi, ki mondja, hol mondja, és mikor mondja.
A „kulturális” programokat igyekeznek vasárnap megszervezni, hogy a templomokba ne jusson még az sem el, aki elmenne.
Nagyon látványosak a liberális program ajánlatok: Vidám vasárnap, Melegek felvonulása, Budapesti búcsú…Tessék, választani.
Ugyanakkor a „Hetero” büszkeség napját nem engedélyezték megtartani. A „Kitörés napja” tiltott ünnep, ahol hazánk fiai az életüket áldozták. A Doni hősökről meg épp csak szót ejtenek.
„És hamarosan sötétség”, teljes sötétség lesz, ha így folytatódik, ha hagyjuk, hogy így folytatódjon.
2006 – ban a sötétségbe egy szikrányi fény lopódzott, de aztán kiderült, hogy a menóra félrevetődött sugara volt csupán. A hatalom az erejét próbálgatta az összefogni nem tudó jobboldal ellen.
Fiataljainkkal megutáltatták a valódi kultúrát. Az egyik legfélelmetesebb az olvasatlanság, amiből a tudás meríthető. Valami szándékosság van abban, hogy a könyvek ára a csillagos egeket veri, elrémisztve még azokat is az olvasástól, akinek igénye lenne rá. Bár ismerve a könyvpiacon található kiadványokat, talán jobb is, hogy így van.
Egy-két „nemzeti” könyves boltban érdemes körülnézni a tartalmas olvasmányért, de vigyázzunk, sok helyen már ott is megjelent - ugyan egyelőre csak álcázva a „kultúra”.
Egy biztos: a GEDE kiadó könyveit bárki bátran olvashatja!
Vigyázzunk, mert már szürkület van „És hamarosan sötétség” lesz!
2011. március 7./Szálka
A magyarság eredéről közérthetően
A magyarság (ön) tudat felébresztésére nagyon sok időt, energiát kell fordítani. Hál’ Istennek jó pár neves magyarság kutató nyitott „szemmel” látja, és magyar szívvel adja át tudását, hogy megismerjük, megőrizzük ősiségünk valós történetét. Ennek szellemében adom közre Kiszely István igazságfeltárását a Magyar nép eredetéről.
Részletek: Kiszely István kiváló magyarságkutató előadásából
„Ki kell ábrándítanom önöket, mert én nem vagyok történész. Biológus, orvos ember vagyok. Soha nem akartam a magyar őstörténettel foglalkozni… Eljuthattam oda, ahova európai ember mai napig sem juthat el. Azt a feltárást folytattam, amit Stein Aurélnak, 1915-ben kényszerűségből abba kellett hagynia. Azkanában találtam 1200 olyan embert, amilyenek mi vagyunk, magyarok. Ha egy biológustól azt kérdezik, hogy hol keresi a magyarság eredetét, őseit, akkor válasza egyértelmű: ott, ahol olyan emberek éltek és ma is olyanok élnek, mint mi.
Egész őstörténetünket 1821-ben találták ki. Kutatásaim során megtaláltam a bécsi kancelláriának azt a leiratát, amelyben fölkérik az osztrák történészeket, hogy a rebellis magyaroknak egy olyan őstörténetet írjanak, amelyre nem büszkék. És akkor kitalálták azt a bohócságot, hogy őseink valahol az Ob folyó alsó folyása mentén, az Uráltól keletre együtt éltek a finnekkel. Hál `Istennek a finnek 2003-ban átírták tankönyveiket. Az új finn történelemtankönyvek így kezdődnek: „eddig az volt a nézet, hogy a magyarokkal rokonok vagyunk. Mára kiderült: barátság van, de genetika nincs." Ennyi. Őszinték. Akkor került sor a nagy genetikai vizsgálat végére….
…Kérem, ha a pudingnak a próbája az, hogy megeszik, a magyar őstörténetnek a próbája az, hogy ezerszáz év után harmincszorosára megsokasodva tudtunk megmaradni. Meg tudtuk tartani nyelvünket, meg tudtuk tartani élettani tulajdonságainkat, szellemi-, tárgyi kultúránkat, táncvilágunkat, mesevilágunkat, népművészetünket, hitvilágunkat…
…A magyarságot a hunoktól a kunokig számítjuk
... Nagyon szeretem a református kollégiumok könyvtárát…A sárospataki könyvtárban ugyanúgy megmaradt minden. Négyszázhatvan éves tankönyveket olvasok…Nagyon vigyáznak rá, hogy ne katalogizálják, mert akkor a Széchenyi Könyvtár kiemeli, elviszi és csak kutatási engedéllyel kérhető ki. Elolvasom a négyszázhatvan éves tankönyveket és a következő áll benne: a magyarság három hullámban jött be a Kárpát-medencébe. 361-ben, mint hunok, 568-ban, mint avarok és 895. május 10-én, mint Árpád népe. Akikhez 1235-ben hozzáköltöznek a jászok, 1243-ban és `46-ban a kis és nagykunok. A magyarságot a hunoktól a kunokig számítjuk. Ebből ki szokták emelni Árpád népének a vonulását és a vonulási területét. Ez a magyar őstörténet. A hunoktól a kunokig ez a népesség belső Ázsiából hozta magával kultúráját, nyelvét. Bejött.
Ezzel szemben mit tart Európa és mit tanítanak nekünk a Monarchia gondolatában? Attila pusztítva száguldott Európa, Ázsia és Afrika között és embervért ivott gyermekkorában és kutya szülei voltak meg szarvai. Mi a valóság? A hunokat 361-ben a római császár hívja be a Kárpát-medencébe, Meotisz vidékéről, hogy kordában tartsák a Duna-Tisza közén lévő szarmatákat és a Tiszántúlon lévő gepidákat. Attila 395-ben Tápiószentmártonban született. Meghalt 453-ban. A maradék hun elmegy Csiglemezőre, a Mezőségre és benépesíti Erdélyt. Ők a székelyek…
Kétféle történelem van. Az egyik történelmet a történész írja…mindig kiszolgálja az adott hatalmat. A másik oldalon van a nép, mi, akik az igaz történelmet írjuk, mert egymásnak adjuk át az ismereteket, …
Mit tartottak a székelyek magukról? Csaba királyfi népe! Most végeztük el a nagy mitokondriális DNS vizsgálatot egymillió négyszázezer emberen. Kiderült: a székelyek Attila hunjainak az utódai… Nem én tettem a világhálóra a mitokondriális eredményeket, hogy a magyarságnak genetikailag semmi köze a finnugorokhoz, hogy genetikailag legközelebbi rokonaink a belső-ázsiai török népek. Nem én tettem a világhálóra, mert ha én teszem, akkor azt mondják, hogy Kiszelyi István soviniszta, nacionalista, újabban meg azt mondják, hogy fasiszta vagy antiszemita vagyok. Ez a szlogen, ha az ember magyar akar lenni saját hazájában. Ne beszéljünk mellé! Valahova tartozni kell! Mi ide tartozunk, ezt vállaltuk és vállaljuk.
Széchenyi írta a naplójában: „minden mag, amit elvetek, ki fog kelni. De úgy kell tennem, mintha idegen kertész művelné azt, mert engem nem szeretnek az emberek". Ezt a részt soha le nem fordították a naplójából. Széchenyi németül írta a naplóját. ..
A genetikai eredményeket az utrechti, a varsói rektor és a német akadémia elnöke tette a világhálóra tudatosan. Őrájuk nem lehet ráfogni, hogy fasiszták és antiszemiták.
Attila, az első évezred legnagyobb embere
..Egy ismerős katonatiszt, amikor hazajött, azzal fogadott: most volt kinn New York-ban és hozott egy könyvet. A könyv címe: Attila, hun király uralkodásának a titka. Odaát kötelező tankönyv a katonatiszteknek és a közgazdasági hallgatóknak. Sikerkönyv, hárommillió példányban kelt el. Előszavában a mostani elnök Bush, Bill Clinton, a Chrysler gyár, a Ford gyár igazgatói, a szenátorok beírták, hogy ennek a szellemében uralkodtam, vezettem, ahogyan Attila hun király uralkodott.
Megjelent a U.S. News-nak egy különszáma a világ tíz legnagyobb uralkodójáról: az időszámítás utáni századokból csak Nagy Károly és Attila szerepel.
Nálunk azt tanítják, hogy Attila csatát vesztett. Soha nem vesztett csatát Catalaunumnál! Azt mondta Aëtiusnak, a lovastiszt barátjának (mert Attila Aquileiában és Rómában nevelkedett), hogy: „te is vesztenél tizenkétezer embert, én is vesztenék. Nem ütközzünk meg!" És nem azért nem támadta és nem égette fel Rómát, mert félt a pestistől, hanem mert „te jöttél ki, Róma püspöke, aki apám lehetnél, és te kértél engem." Az első évezred legnagyobb embere volt.
Háromezer éves magyar szakácskönyv
…Sikerült fondorlatos módon megszerezni Belső-Ázsiából száz, háromezer éves hun receptet. A világ első szakácskönyvét. Az újságírók mentették meg hun írással. Akkor, amikor Európa még köleskását evett, mi már tíz fűszerrel készítettük a kenget, a pörköltet és a takenget, a gulyást és, valamint a csörögét és az öhömöt.
..A következők az avarok, 568-ban jönnek be. Ugyanabból a törzsszövetségből szakadnak ki, amelyből az őseink. Ugyanolyan kinézésűek, mint mi vagyunk, ugyanaz a motívumviláguk, ugyanaz az írásuk. Ugye az írással, a rovásírással nem volt szabad foglalkozni.
…Elolvastuk a szarvasi tűtartót. Először odaadtuk a Magyar Tudományos Akadémiának,... Ilyen-olyan akadémia, de se magyar, se tudományos. Én huszonhét évet szolgáltam a „Magyar" „Tudományos" Akadémiát és 2000-ben otthagytam. Azt mondtam: nem óhajtok egy olyan testületben lenni, amely hazudik, reggel, éjjel, este. Nem óhajtok őstörténetben irányelveket és a Petőfi-ügyben hazugságokat mondani. Én olyat akarok tanítani, ami igaz.
Az avarok után, ugyanabból a második türk törzsszövetségből bejön Árpád népe. Kiszakadunk a második türk törzsszövetségből a negyedik század legelején. Onnan bemegyünk Közép-Ázsiába, arra a területre, amelynek a nevét sem volt szabad kiejteni: Turán. Aki a turáni magyarságról beszélt, az már megint mindenféle -ista volt. Ugyanis Turánban a szobdok, a bahtriaiak, a horejzmiek, délről a perzsák leírták a kultúránkat, leírták az öntözéses gazdálkodásunkat, leírták a kereskedelmünket, leírták a hangszereinket. Ezzel szemben a Monarchia történészeinek felfogásában nekünk űzött, hajtott, gyűjtögető, halászó népnek kellett lenni!
..1860-ban Iszpahánban (ez Perzsia délnyugati része, ma Iránnak hívják) előkerült egy érdekes lelet…egy ötödik századi hun-örmény szótárt és nyelvkönyvet. Ennek van egy hatodik századi másolata, a szerzetesek lemásolták Jerevánban és van egy kilencedik századi török fordítása…
..Detre Csaba húsz évig dolgozott Iránban, Perzsiában…beült a pravoszláv könyvtárba és kiírta a hun-örmény szótárt. Benne van a teljes magyar nyelvtan, és benne van a teljes magyar szókincs, a 2500 alapvető szavunk. Ugye, 163 finnugor szavunk van és 2700 török szavunk...
Na, ott vagyunk a Kaukázus közepében, bekerülünk Európa látókörébe, mert Arménia és Grúzia már nagy európai királyság. De mivel nem tudunk a három nagy, örmény, grúz és azeri birodalom miatt tovább sokasodni, fölmegyünk Magna Hungaria területére. Ahonnan a monarchikus őstörténet indítja az őstörténetet. Ötven évet tartózkodunk ezen a területen. Ekkor vettük át ezt a százhatvanhárom finnugor szót.
Hát ötven év alatt mi is átvettünk százhatvanhárom szót az angolból: floppy, meg disc, meg winchester
A fentebb leírt előadás anyaga lényegesen hosszabb, azonban akik fenti őstörténeti részletek után is „finnugorista ” hitben tud maradni az, megérdemli sorsát és vakságát.
2011. február 23./Szálka
Forrás: EuroAstra Internet Magazin