Hűség, Bátorság,Kitartás!
Nyilaskeresztesek 1.Hűség, a Hűség városában 1 rész.
2. rész. (1.rész ITT)
Talán méltányolva elszántságunkat a sors kegyes volt hozzánk és egy „idegenvezetővel” lepett meg bennünket. Bár, mint a bunkerhez vezető utunk alatt, majd bent a bunkerben is kiderült, korántsem a „mi oldalunkat” képviselte felfogásban.
A jelzőtáblától pár métert lefelé haladva balkéz felé megpillantottuk Szálasi Ferenc Bunkerének eredeti bejáratát. Elkeserítő látvány tárult a szemünk elé. Gaz, szemét és omlás takarta az egyszervolt bejáratot. „ Fogadott prókátorunk”, természetesen sok információval szolgált. Hallottunk tőle újdonságnak tűnő dolgokat, illetve ismerteket egyaránt.
Elmondta, hogy Szálasi Ferenc kísérete a bunker közelében az erdő védelmében, fabarakkokban volt elszállásolva. 7-800 fő honvéd és egy század Korona őr képezte az állandó alakulatot. A közelbe a hegy oldalába voltak bevájva a gépjárművek beállói, ami - bár a növényzet már alaposan benőtt -, még mindig jól látható. Az eredeti bejárat mellett található a liftakna, mely 25 méter mélyen hatol a föld belsejébe, de a gépészet már nem került beszerelésre. Most az aknát fémkupola védi, a természeti erőktől.
Innen alig pár lépésnyire vasrácsos ajtóval ellátott, viszonylag nagyméretű faház rejti a feltárt barlang lejáratát. Vezetőnk zseblámpákat adott mindnyájunknak, miközben tudomásunkra hozta, hogy a bunker komplexum jelenleg a Magyar Államkincstár tulajdonában van és ne is számítson valaki arra, hogy „ …ez a kormány …” egyetlen fillért is ad a fenntartásra, vagy a további kutatásra. Amúgy sem látogatható – folytatta -, és az állagát sem kívánják megóvni, nehogy a „neonácik”, jobbikosok és a Magyar Gárda zarándokhelyévé váljék (nem mintha a felsoroltaknak valami köze is lenne Szálasi követőihez /Szálka/). Egyébként ez a vélemény a magyar társadalom tudatlanságának tükre, és a szűklátókörűséget adja hírül, amellett, hogy bizonyítékul is szolgál arra, hogy a politikai hatalom „Tudat sötétítési” programja jól működött az elmúlt évtizedekben. Pedig be kellene látniuk azt, hogy bármiként is vélekednek a Szálasi korszakról, az mindenképpen a Magyar történelem egy részét képezi, melynek valós megismeréséhez minden állampolgárnak joga van.
A németek is hűen megőrizték történelmi helyként Hitler „sasfészkét” és megnyitották az érdeklődők előtt. Mi, magyarok miért nem tehetnénk ugyanezt „Szálasi Bunkerével”? De, menjünk tovább:
Beléptünk az új bejáraton és a 25 méter mélybe vezető fém csigalépcsőn megkezdtük a leereszkedést a számunkra becses hely felé. Leérve körülnéztünk az elénk táruló párás, kb. 2 – 3 méteres folyosó járaton. Személy szerint kellemes meglepetés ért. Arra számítottam –az interneten fellelhető képek alapján -, hogy egy járatot és egy termet fogok majd látni. Tévedtem! Egy szerteágazó folyosó rendszer és több helyiséggel lepett meg a földalatti kalandozás. Csendes áhítattal lépkedtünk „Szálasi nyomában”.
Vezetőnk tudtunkra hozta, hogy a feltárás során kiépített elektromos vezetékek használhatatlanok, mert a víz „beitta magát” mindenhová. A lámpák burái vízzel teltek voltak. Mint, megtudtuk a tartó gerendákat, oszlopokat szinte évente cserélni kell a korhadás miatt. Annak idején a tatabányai elit bányászok remek munkát végeztek. A járatok oldalain a kemény sziklás rétegződés jól kivehető. Itt – ott, egy –egy omlás figyelmeztetett bennünket arra, hogy ebben a mélységben is mozgásban van a természet.
Egyik járat végében egy nagyobb terembe jutottunk, amely már teljes egészében feltárásra került. A fal egyik részén viszonylag jól látható egy – valószínűleg -, beépített kályha nyoma és kürtője. Az egész helyiség téglaburkolatos. Az egyik falba légcsatorna van kivájva, ami az elmúlt évek alatt részben elzáródott.
Tovább haladva a folyosó kanyarulatában megbújva, az őrszem részére egy kb. 2x1x2 méteres „beugró” van kivésve a sziklából. Aztán elérkezett a nagy pillanat: kb. 10 cm vastag „légó ajtóhoz” hasonló acélajtó mellett beléptünk „Szálasi” szobájába. 4x3 méteres lehetett. Falba vésett faékek sejtetik, hogy falburkolatot is szántak annak idején ide, azonban az idő sürgetése miatt ez nem valósulhatott meg, s talán szőnyegeket, vagy falvédőket akaszthattak a kijelölt helyekre.
Az 1945 – ben kiépített villamoshálózat „vakcsövei”, sötéten ásítoztak. Vezetőnktől tudjuk – de már hallottunk róla, máskor is -, hogy akkoriban, fent az erdőben aggregátorok működtek elektromosságot szolgáltatva a bunkerhálózatnak.
Szálasi két – három alkalommal járhatott itt – mesél idegen vezetőnk -, és akkor a vasajtók oldalán 1 – 1 őr állott és kopogással jelezték, ha a Nemzetvezetőhöz érkezett valaki, ha el kívánt távozni a helységből Szálasi Ferenc.
Tovább haladtunk a könnyező gombákkal belepett gerendák alatt, mígnem megérkeztünk a „liftaknához”, amit most innen, alulról teljes egészében megcsodálhattunk.
Felnéztünk a magasba szökő, szabályos négyzet alakú aknán és szomorúak voltunk, hogy nem készülhetett el a lift rendszer úgy, ahogy Szálasi Ferenc Nemzetvezető elképzelte.
Visszatérve a nagyterembe, „informátorunk” elmondta, hogy sok mendemonda kering arról, hogy a „Szálasi bunker” és a „Korona bunker” összeköttetésben állt egymással. Nos, a látottak alapján bátran elmondhatom, ez bizony teljességgel lehetetlen! Mi, végig jártuk a két bunker közti turista utat, ami légvonalban kb. 5 – 6 kilométert tesz ki, és szintkülönbségben is van legalább 500 méter. A háború szorongatottságában biztos, hogy nem lett volna mód ennek kiépítésére, talán még a mai technikával sem.
Miután végigjártuk az összes feltárt járatot és megtekintettük a két termet, fájó szívvel elindultunk felfelé a szabad ég felé.
Szomorú és fájó, hogy eme ismert és mégis ismeretlen időszak egyik különleges helyszíne „tiltott gyümölcs” a ma emberének, mert különböző érdekcsoportok olyannyira félnek egy eszmétől (és kivégzett mártírjainak emlékétől), hogy az ahhoz kapcsolódó helyszíneket, emlékeket is el kívánják törölni a jelen és a jövő nemzedéke elől.
De bízvást állíthatom; mindig lesznek olyanok, – mint jómagunk -, akik hajtásai a nemzetiszocialista eszmének, s ha mi nem is éljük meg azt, hogy a nemzetiszocializmus magyar gyakorlata a Hungarizmus hatalomra kerüljön, legifjabb hajtásaink és követőink bizton megélik majdan.
Isten segedelmével Úgy legyen!
Budapest, 2012.01.02/Szálka
A „Szálasi bunker” képei ITT! Megtekinthetők!
1 rész.
Így kiemelve az általánosságból. Mert sok bunker létezik, mi szót érdemel, de ennek a bunkernak jelentősége van.
Kőszeg, Brennbergbánya, Velem! Az úgynevezett „Szálasi Bunkerek” sora. Én most a legismertebbről ejtenék pár szót. Végre, ott lehettünk!!
Egész hétvégét szántunk családommal arra, hogy „felderítsük” a kőszegi bunkert, melyet Szálasi Ferenc Nemzetvezető készíttetett a II. világháború vérzivataros napjaiban, hogy a szervezett visszavonulás, majd a tervezett ellentámadás irányító központjául szolgáljon.
Sok – sok mendemonda kelt útjára a bunkerral kapcsolatban. A szocliberálisközeg, a zsidóság igyekszik jelentőségét kisebbíteni a felfedezett bunkernak, hangoztatva azt, hogy soha n
em járt Szálasi a bunkerben. Ők már csak tudják….
A híresztelés arra alapszik, amit mi amúgy is tudtunk és az „idegenvezetőnk” is tudtunkra adott; nem akarják, hogy a „…..szélsőséges elemek zarándok helyévé váljon.” Az onban bármennyi re is igyekeznek, mindig akad egy – egy jelentős személyiség - legutóbb Bakay Kornél -, aki felkarolja a történelmünk eme kincsének feltárását. Mindig akadnak látogatók, akik céltudatosan indulnak Kőszegre, hogy megtekintsék a Nemzetvezető és körének, időszakos „szálláshelyét”.
2011. december 18 –án nekiveselkedtünk az Alpok –alja Kőszegi oldalának, végcélként kitűzve a Szálasi Bunker megtekintését. Előző nap már puhatolództunk az irány után. Szerencsénkre egy tősgyökeres kőszegi turista, nagy vonalakban leírta merre is induljunk el. 9 óra 30 perckor a kékjelzésű Kálvária úton elindultunk célunk felé. Most nem részletezem utunk szépségeit, nehézségeit, minden esetre, 13.30 perckor azt hittük odaértünk. Tévedtünk! Mint utóbb kiderült, ha a kéktúra útvonalán, még tovább megyünk 3,6 km –t, akkor célba értünk volna. Csalódottan és kimerülten roskadtunk le a 4 órás túra után, az „Ó-ház” tövében.
Kis pihenő után visszafordultunk, mert így december tájékán korán sötétedik. Nem messze a „Pintér – Tető” –től, kutyát sétáltató tizenéves fiúk jöttek velünk szemben. Ugyan nem sok reményünk maradt, azért rákérdeztünk; hol, merre is van a Szálasi Bunker?
Jókedvűen és látván „roskatag” állapotunkat, együtt érezve közölték velünk, hogy most éppen az ellenkező irányba tartunk…DE !! – és ez a lényeg: pontos útleírással szolgáltak, amit most itt közlök mindazokkal, akik szeretnének eljutni Szálasi Ferenc Nemzetvezető bunkeréhez.
Kőszegről indulva a „Kincs” parkolóig kell menni gépkocsival és onnan 100 méterre van a bunker!!! Természetesen a túrázni, kirándulni vágyók gyalog is megtehetik Kőszegről a „Kincs Parkolóig” vezető utat, de gondolhatja a kedves olvasó, a 4 órás hegymászás után mi, inkább a gépkocsit választottuk.
A parkolóban van a „Kincs Büfé”, a vele szemben lévő oldalon, az útszélén egy irányjelző tábla a közelben lévő látványosságokról, túra útvonalakról („természetesen” erről a Szálasi bunker „véletlenül” lemaradt, bár a városban és a hegyi „kéktúra” útvonalon lévő táblák, térképek jelzik a bunker helyét).
Az említett irányjelző tábla tövében elmohásodott lépcső visz le a kb. 50 – 60 méterre lévő bunker bejáratához.
Itt tájékozódva a helyszín megközelíthetőségéről láttuk, hogy az említett „kéktúra” (fehér alapon, kék vízszintes vonal), jelzés is megtalálható- mely egész napos túránknak is kísérője volt -, továbbá megközelíthető még a „Trianon Kereszt” útvonalán is, amit a fehér alapon Kék kereszt jelöl. /A monumentális Trianon Kereszt – ről egy másik alkalommal írok majd./
Tehát, itt állunk pár lépésre attól a helytől, ahol Szálasi Ferenc többször megfordult és talán meg is szállt.
Budapest, 2011. december 21./Szálka
Hűség, a Hűség városában 1. rész
Az utolsó fellegvár!
Böngészéseim során bukkantam a „Soproni Napló” 1965. XIX. évf. 2. számára, benne Hiller István*1 írására, melynek címe”Sopron a fasiszta sajtó tükrében (1944.október 15 – 1945. ápr.4)” Felkeltette az érdeklődésemet a cím: ugyan mit írhat rólunk, magyarokról az olasz sajtó 1944 – ’45 – ben? Köztudott, hogy fasizmus csak Itália földjén volt honos. Azonban az időszak, amire hivatkozik a cikk írója, nagyon izgalmas volt számomra, s gondolom olvasóim érdeklődését is felkeltette.
Mint sejtettem a hivatkozott írásnak semmi köze nem volt az olasz sajtóhoz, csupán egy hazai bolsevista tollnok a soproni újságban megjelent cikkeinek, - többségében - rosszindulatú félremagyarázásait, gyűlöletkeltéseinek megfogalmazásait tartalmazza. Fasizmusnak nevezni a Hungarizmust, már alapjában véve nagy tájékozatlanságra, illetve tudatlanságra vall. Az írásban fellelhető bizonytalanságokról már nem is beszélve. Például nála Beregfy neve alkalmanként „Beregffy-ként” jelentkezik, a címben szereplő „..október 15 –től..” helyett már október 14 –től idézi a „Soproni Hírlapban” írottakat….stb.
A Korabeli Soproni Hírlap 1944. október 14 –i száma színházi előadásokról és az utcán folyó dohány, élelmiszer csereberéről számol be. Felmerülnek bennem a kérdések: kik voltak vajon a színház nézőterén ezekben a borzalmas órákban, amikor a világégés már határainkon belül szedte áldozatait? Csak talán nem a katonaság alól kibújó magyartalanság? A fekete üzleteléssel kik foglalkoztak az utcákon akkor, amikor az élelem már fogytán volt? Csak nem a kalmár szellemiséggel megáldott lógósok?
15 – én ugyanez a lap a menekültek, „idegenek” megjelenéséről számol be s Hiller „úr” hozzáteszi; a város – Sopron – a „hungarista ópiummal beoltott fasiszta rendszer (?) utólsó fellegvára lesz”. A hírlap ugyan más szemmel látja az eseményeket; „Ezután be kell bizonyítanunk, hogy van lelkierőnk, és nem ijedünk meg a ránk szakadó bajoktól.” Ezeket a sorokat még nem a cikkíró által oly bőszen ócsárolt Nyilaskeresztesek „diktálták”, mert történelmi tény, hogy az első soproni nyilaskeresztes jelölésű újság csak december 3 – án látott napvilágot Sopronban.
A szövetséges haderők aljasságát mi sem bizonyítja jobban – bár erről Hiller cikkíró nem így vélekedik -, mint az, hogy röpcédulákat szórtak a városban, felsorolva azon településeket, melyeket hadicélpontoknak tekintenek és bombázni fognak. Ezen a listán Sopron NEM szerepelt. Ennek ellenére az angolszász – amerikai bombázók iszonyú pusztítást végeztek a városban – de, erről majd később.
Az október 15 – i Horthy féle proklamációt nem vette komolyan a soproni sajtó – természetesen erről más a véleménye firkászunknak – mert egy sort sem írt róla., ellenben a később megjelent lapok megkönnyebbülésként közlik Szálasi hatalomátvételét. Az Október 17 – i Soproni Hírlap, már a bizakodásnak, a kitartásnak ad hangsúlyt: „Rendületlenül álljuk és folytatjuk a harcot német szövetségeseink oldalán a végső győzelemig!”
Hiller István aki ezt az 1965 –ben megjelent cikket írta, ezek után nagy léptékben foglalja össze a történéseket: Megalakult a soproni nyilas pártvezetőség-; a város vezető Várpalotai Vilmos lett*2 akit 19 – én Szálasi Ferenc kinevezett Sopron vármegye főispánjává, helyettese Kirkovits Lajos, soproni járás vezető Szőllősy Sándor, irodavezető Keizler József. Vajna Gábor belügyminiszter Somssich Bélát kinevezte Sopron alispánjává.
A város jelentősége egyre nagyobb lett, mivel a vörös horda előrenyomulásával egyidejűleg, egyre több ember talált menedéket itt. A Hungarista vezetők is ezt a várost szemelték ki ideiglenes szálláshelyül.
Az élelmiszerek, ruhák kereskedelmi áruk eltűntek a polcokról, ezért a Nyilaskeresztes párt vezetősége elrendelte a házkutatásokat főleg a kereskedőknél – amit nagyon méltánytalannak talál a ’65 – ben megjelent cikk írója -. Nem volt hiábavaló a szigorúság. Raidl Ferenc kereskedőnél több mint ezer elrejtett gyermekruhát találtak. Ugyan ez az „üzletember” előző nap a 8 pengő 70 filléres gyermekruhát 54 pengő 70 fillérért árusította…! A helyi pártszervezet nem csak a rendteremtéséhez fogott hozzá, hanem különböző rendezvényeken igyekezett a reményt megtartani, a lelkesedést fokozni a városban tartózkodókban. Érdemes idézni Halmay János „képviselőtestvér, az országgyűlés háznagya” mondandójának egy részletét: „Most értékeljük csak igazában – mondotta – mit jelent mindnyájunknak a kitartás, amikor egy zsiványrendszer után felragyogott végre a sugárzó nap és benne a Hungarista Kereszt”.
„November 22 – én Sopronba érkezett gróf Serényi Miklós a nemzetvezetői pártiroda vezetője is… Feladata
elsősorban az volt, hogy előkészítse Szálasi Ferencnek és társaságának Sopronba való költözését”. Egy nappal később a Soproni Hírlap az alábbiakat közli a pártiroda vezetőjétől: „…a hadi helyzetről pedig annyit, hogy súlyos, de egyáltalán nem aggasztó, és ha a magyar honvéd megteszi kötelességét, a bolsevisták minden erőfeszítése hiábavaló lesz.”
1944. december 6 – án 11 órakor a Lövér – szállóban Országgyűlést kezdett a Hungarista kormány. Alig 15 perc multán rettenetes bombázást kezdett a szövetségesek légiereje. „Hét hullámban 49 percen át bombázták a várost”. Nem kíméltek semmit és senkit. Minden egyezményt figyelmen kívül hagyva rommá bombázták a kórház több osztályát és a műemlékekben gazdag városrészt és annak üzletsorát. A közeli Nagycenki kastély is találatot kapott. „ A városban a pusztítás óriási, a halottak száma ugyan csak igen magas volt.”
Különös módon Hiller újságíró – rá nem jellemző módon - az 1965 – ös, Soproni Naplóban megemlékezik Sopronban állomásozó katonaságról is, melynek nagy részét a Nyilaskeresztes vezetés, a bánfalvi erdőbe irányította. A bombázó, géppuskázó repülőgépek azonban észrevették őket és krematóriummá változtatták az állomásozó helyet. „Máig sem lehet tudni, hányan vesztették ott életüket, de nagyon sokan lehettek, mert napokon át szállították a hullákat kocsin és más szállító eszközökön a temetőkbe.” „Sopron teherbíró képességéhez mérten ilyen nagy károk az országban várost még nem értek” – írja a korabeli sajtó.
Kerekes Béla Nyilaskeresztes államtitkár így beszél a Nemzetvédelmi nagygyűlésen:
„Lármafa szeretnék lenni a Civitas Fidelissima*3 városában, hogy beleordítsam mindenkinek az életébe: veszélyben a Haza. Teheránban úgy határoztak, hogy nincs helyünk a Duna medencében. Úgy döntöttek, hogy útjában vagyunk az északi és déli szlávok összetalálkozásának. Ki akarnak bennünket innen telepíteni, ezeréves otthonunkból.”
1945 – januárjában a hungarista kormány megkezdte a rendezett áttelepítés megszervezését. Nyilvántartásba vette az áttelepülni szándékozókat, hogy lehetőség szerint a rendelkezésre álló szállítóeszközökre az arra leginkább rászorulók kerüljenek (Azt hiszem, mondanom sem kell, Hiller tollnok 1965 –ben a kádári rezsim alatt megírt cikkében, nem a segítőszándékot emelte ki ezekből az újság hírekből és történésekből). Jó hírnek számított Január 5 –én a nyilas köszöntés bevezetése: „Kitartás! Éljen Szálasi!” Mindenki így köszöntötte egymást nyilvános helyeken, köztük az iskolákban is (Ettől teljesen ki van borulva Hiller „úr”, pedig mennyivel fegyelmezettebb, kulturáltabb a mai „cső” „csá” „háj”… visszataszító liberális nyelvtől).
2.rész Romokban a fellegvár>>>
Budapest, 2011. április 28./Szálka
*1 Ez a Hiller, nem azonos az MSZP-s Hiller Istvánnal, aki 1964- ben született.
*2 Nyilas igazolványa a tulajdonomban van
*3Leghűségesebb város
vitéz Szendi József Magyar Királyi Csendőrőrmester, a becsületes embereknek támasza a magyartalanoknak ellensége volt .
Szendi József 1915 – ben született és 2004. február 4 – én hunyt el. Temetésére február 15 – én került sor szülőhelyén Hernádnémetiben, ahol a Vitézi rend lovagjai is elbúcsúztatták. A földi vándorútján nem csak a Dunán folyt le sok víz, hanem a történelem lapjai is zsúfolásig tele íródtak.
A csendőrőrmesterről a legtevékenyebb korszakában nem beszéltek talán annyit, mint a halálát megelőző években. Mondhatni jobban tartottak a hírneves könyvecskéjétől: „Csendőrsors - Hernádnémetitől, Floridáig *”, mint magától a csendőrtől.
A csendőrség sorait 1939 és 1944 októbere között erősítette, majd a nyilas hatalomátvétel után hűségesküt tett Szálasinak, s 1945 januárjáig a nyilas Nemzeti Számonkérő Szék tagjaként azt tette, amit a nemzet az adott korban megkívánt minden becsületes hazafitól, aki a magyarságért tenni akart.
A háború vége őt is elszakította hőn szeretett hazájától, és Amerikába vetette a sors, ahol 1964 – ben amerikai állampolgárságot kapott. A „biztosítékot” végül az verte ki hazai szocionista körökben, hogy a fentebb említett könyvét 1991 – ben MDF – s közreműködéssel kiadták. Mi volt ebben a rettenetes? Az igazság, hogy egy kortárs szemtanú beszámol a történtekről, többek között arról, hogy:
„…a munkaszolgálatból megszökött zsidók …, akik a Hungarista Párt hamisított igazolványaival követtek el gyilkosságokat, főleg a Hungarista Párt tagjai ellen…”
A Legfőbb ügyészség ugyan 1991. március 11 – én kiadott egy közleményt, amiben az állt, hogy az MDF országos és Miskolci elnöksége elhatárolta magát a könyvkiadástól (volt más választásuk?-a szerk.), de Gulyás István volt MDF elnökségi tag egy interjúban leszögezte:
„…ez a könyv mindenképpen segített volna tisztázni azt a korszakot, amelyről Szendi a maga csendőri, paraszti eszével …vélekedik...“
Hogy mennyi köze volt, vagy nem volt a könyvhöz az MDF – nek ítélje meg ki – ki maga annak tükrében, hogy köztudomásúan a kiadvány lektorai Gulyás István és Orbán Endre (a városi MDF-választmány egykori tagjai) voltak.
Itthoni nyomásra az amerikai igazságügy-minisztérium 1992 szeptemberében vizsgálatot indított Szendi ellen, aki hajlandóságot mutatott arra, hogy önként elhagyja az országot. Mivel lelkiismerete tiszta volt, rövid Szlovákiai tartózkodás után, 1993 novemberében hazatért és Hódmezővásárhelyen telepedett le. Szinte azonnal kártérítési eljárást indított a Legfőbb Ügyészség ellen.
Az itthoni letelepedésről a vérebek is szagot fogtak, és kifejezésre juttatták nemtetszésüket. A jeruzsálemi Wiesenthal – központ igazgatója Efrajim Zuroff annyira „tartott” a 79 évében járó Szenditől, hogy rémületében 1994. január 2 - án levelet írt Görög János Magyarország izraeli nagykövetéhez, aki a levelet Budapestre továbbította.
Mint az előzőekből kitűnik a csendőr őrmesternek két „bűne” volt, ami nem tetszett (ik) a kaftánosok ivadékainak. Egyik, hogy Szálasinak hűség esküt tett, a másik, hogy kendőzetlenül írt a munkaszolgálatból megszökött zsidók aljas tetteiről.
Pillantsunk bele most kicsit részletesebben is a könyvbe:
„…ahogy a szovjet csapatok közlekedtek a főváros irányába, munkánk 
megszaporodott, és alig volt nap, hogy valahol lefogásokat ne kellett
volna végezni. Az úgynevezett Békepárt vezetőségét Bajcsy-Zsilinszky
Endrével az élén, Tartsay századost és társait, Kővágó József
honv.szds-t stb. Nem kevésbé a munkaszolgálatból megszökött zsidók
elfogását, akik a Hungarista Párt hamisított igazolványaival követtek
el gyilkosságokat, főleg a Hungarista Párt tagjai ellen. Dálnoki
Miklós Bélának és Faragho Gábornak, a csendőrség volt felügyelőjének
az oroszokhoz való átállása után, a propagandának bedőlt néhány
honvédtiszt hazaellenes működését rövid időn belül sikerült
felszámolni, és a Margit körúti fogházba helyezni őket."
Az idézett pár sor is hűen tükrözi azt, hogy hazánk elárulói, a Nemzet ellenségei kerültek – megérdemelten - hűvösre és majd később az igazságszolgáltatás elé, ahol is megkapták méltó büntetésüket.
Az akkori törvényes kormány szolgálatában fentebb tett cselekedeteiért, lássuk milyen sors jutott Szendi Józsefnek. Idézet a könyvből:
„Egy tágas utcai szobába kísért a rendőr, ahol a félszeműn kívül még négy zsidó – akik közül hármat, Mendelovicsot, Kaufman Pubit, aki rőfös kereskedősegéd, és Adlert, a fiákeres kocsist – személyesen és névről is ismertem. A negyediket, egy hentessegédet, aki a Nagybocskó melletti Tiszaveresmartra való volt, és a félszeműt, kinek nevét később tudtam meg, Dr. Wohl Zoltánt nem ismertem. Amikor a rendőr bekísért a szobába, az öt zsidó megvetően, vigyorogva és kéjelegve nézett rám. Ez alatt az 1–2 perc alatt arra gondoltam, hogy az 1–2 órával ezelőtt agyonvert Nyitrait én is követn (sic) fogom.
Nem maradt sok időm gondolkozni, mert a rendőr eltávozott a szobából, és a félszemű közelebb lépett hozzám.– Mi voltál te Bárdfalván?– Csendőr voltam – válaszoltam
– Na, az anyád csendőr briganti istenét, mondd meg, hogy hány zsidót gyilkoltál meg! –Egyet se! –feleltem.
Ebben a pillanatban mind az öt zsidó rámvetette magát, és elkezdtek rúgni, géppisztoly agyával ütni. A félszeműnél egy karvastagságú görbebot volt, azzal ütött agyba-főbe. Mint a megveszekedett fenevadak, úgy estek nekem. Hogy mennyi ideig tartott az az őrjöngő ütlegelés és rugdosás, nem tudom, mert félig eszméletlen állapotban voltam. A falnak dőlve ültem a szoba padlóján. Számból, orromból ömlött a vér, ruhám csupa egy merő vér volt. A hozzám intézett kérdéseket, amelyeket ezek a minden emberi formából kivetkőzött zsidók intéztek hozzám, alig hallottam. Az összes kérdés csak zsidókkal kapcsolatos volt. Hány zsidót lőttem agyon, hol voltam a zsidók deportálásakor, stb. Amikor tagadó választ adtam, akkor újból nekem estek, és ütöttek és rugdaltak. Végre megjelent a rendőr, és lekísért a fogdába. Arcom össze volt törve, orromból és számból még mindég szivárgott a vér.”
Kérdem én; a pribékek - köztük Dr. Wohl Zoltán - számon lettek – e kérve brutalitásukért? Biztos, hogy nem! Akkor milyen jogon ítélhetnénk el azt az embert, aki a II. világháború legszörnyűbb ütközetében a Doni ütközetben védte a vörös csordától szülőföldjét, a legnehezebb időszakában a hazát és a fővárost óvta belső ellenségtől?
A csendőr őrmester élete nagy részét hazája, nemzete megmentésére áldozta. Nem is tudott otthonra lelni a messze idegenbe, inkább hazatért. Azt hitte „rendszert váltottak” szülőföldjén, de mélyen csalódnia kellett! Ugyanaz az álnok hatalom fogadta, melyről úgy gondolta, végleg megszabadult szeretett népe. Talán a szomorúságtól, a fájdalomtól szakadt meg a szíve, azért hagyta itt a földi életet.
Vitéz Szendi Józsefet temetésén a Vitézi Rend lovagjai is méltóképpen elbúcsúztatták, méltatva életét többek közt ezeket mondva:
„..A „rendszerváltozást” határtalan örömmel, lelkesedéssel fogadta. Visszatért szülőföldjére, Hernádnémetibe, ahol haladéktalanul elkezdte élete regényét, a Csendőrsors című könyv megírását. Akkor még nem tudta, hogy az új hatalomban rejtve, de teljes erőben megmaradt a régi. A könyv megjelenése után kálváriája újra elkezdődött, a tengeren túli zsidóság befolyása teljes nyugdíját (amelyet addig dollárban folyósítottak) gyalázatos módon megvonta. Könyvét Magyarországon betiltották, beszolgáltatását törvényileg elrendelték, a könyv birtoklását börtönbüntetéssel fenyegették. A Doni csaták hősének, a Budai Vár rettenthetelen (sic) védőjének újra nélkülöznie kellett, egészségi állapota megromlott. Családja támogatásával évekig tartó peres úton sikerült nyugdíját visszakapnia, de nem sokáig örvendhetett, adakozhatott bőkezűen szeretett egyházának. 2004 telén a sokat próbált, mindig fegyelmezett ember, a TÖRVÉNY betartásának kérlelhetetlen képviselője, rendtársunk és kemény katona a Hadak Útjának csillagmilliárdokkal ékes útjára tért. Örök világosság fényeskedjék neki!”
Bár csak sok ilyen vitézünk lenne! S akkor a Nemzetünkön basáskodó "urak" nem tiporthatnák bűntetlenűl a magyar népet és a nemzethez hű vezetőinek színejavát!
Kitartunk!
Budapest, 2011. Szelek hava (április) 21./Szálka
(TeoR)
*A könyvet alkalmanként meglehet kapni az aukciós oldalakon.(Többek közt: Vatera, Tesz-vesz, Zsibvásár…)
Korunkban Szálasi Ferenc ellenségei, gyűlölői sokszor a fejéhez vágják, hogy Kárpát – Duna medence Nagy Hazá – ban képzelte el Magyarországot és annak vezető népévé a magyart helyezte előtérbe. Idealistának* nevezték s volt, aki nem beszámíthatónak tartotta elképzelései, eszmefuttatásai miatt. Jegyezzük azonban meg, nem a „pórnép” adta ezeket a jelzőket, hanem a hatalomra éhes ellenfelei, akiket fél-kézzel söpört le a politikai színpadáról.
A Nemzetvezető saját erejéből kívánta megalapítani azt a nagy hazát, melyet oly könnyedén elkótyavetyélt a Trianoni diktátumot aláíró felkészületlen politikai „elit”.
Nem idegen hatalmakra támaszkodva, hanem a Hungarista eszmére** és annak harcosaira; a Nyilaskeresztes Párt- Hungarista mozgalomra és támogatóira; a Népre. Arra a népre, amely fegyvert fogott a haza védelmében és vállvetve harcolt a magyar honvéddel, a nyilas pártszolgálatossal, hogy megvédje hőn szeretett magyar hazáját a rázúduló barbár népektől.
Szálasi soha nem tévesztette szem elől, ami oly fontos volt számára, hogy az első földi Szentség a: MAGYAR HAZA
Fentebb nem véletlenül hangsúlyoztam ki, hogy Szálasi „…saját erejéből kívánta megalapítani azt a nagy hazát…”, mert ugyan ki kérdőjelezi meg Szent István(969-1038) helyes döntését azért, mert Bajor, Sváb hadsereggel döntötte halomra az ellene lázadókat és tartotta egyben hatalmas birodalmát. Megemlíthetjük Anjou Károlyt (1301-1342) is, aki szintén idegen – Olasz, Bosnyák, Horvát – fegyveresekkel és híveivel mentette meg a magyar birodalmat, ami nem akkora volt, mint mostanság….
Ezzel egyidejűleg Anjou Károly ki is jelentette, hogy Magyarország geopolitikai adottsága és annak elismerése jelenthet csak fejlődést a „Dunai államoknak”.
Mátyás Király (1458-1490) is a Duna –völgyi államok egységébe foglalását tűzte ki célul….és még folytathatnánk a sort tovább is.
Ha Szálasit a Kárpát – Duna medence - Nagy Haza megvalósításának elgondolásáért idealistának nevezzük, akkor minek nevezzük nagy elődjeit?
Nyugodt szívvel kijelenthetjük, ha a történelmi Magyarország visszaállítása, újbóli létrehozásának gondolata nem a Nemzetvezető, hanem valamely XX –XXI. századbeli pszichopata*** más néven szocionpata**** fejében fordul meg, akkor azt isteni szikrának minősítenék!
Minden korszaknak megvannak a maga nagy államférfiúi, Attila – tól, Szent Istvánon és Szent Lászlón át, Szálasi Ferencig, és utána a nagy üresség. Közel az idő, hogy ismét egy nagy szellemiség lépjen az élet színpadára. Csak reménykedni lehet, hogy megváltja hazánkat az 1945 –óta tartó gyalázattól és újra magasra emeli a Szent Istváni keresztény gondolatot. Megragadja Attila kardját és lesújt a magyarság méltatlan szolgáira!
Úgy legyen! Kitartunk!
2011. Szelek hava/április 19./Szálka
*idealista= gyakorlatiatlan, az érdekek befolyásoló hatását el nem ismerő…
**eszme (és ideológia szorosan összefügg)= vélemény, valamiről alkotott fogalom…, Míg az ideológia Valamilyen irányzat eszméinek, nézeteinek rendszere. ...
*** pszichopata= beteg lelkiállapotú, elmebeteg, kóros lelkületű, bűncselekményre hajlamos
****szocionpata= szóösszetétel, a Szocionista és a pszichopata szavakból. Jelentése: nemzetelnyomó, élősködő, elmebetegségre hajlamos bűnöző elem, melyet a „Moszkovita és Cionsta” rendszer termelt ki magából.
Nyilaskeresztesek 1.
Ki is lehetne annál hitelesebb forrás, mint, aki ott volt személyesen is az adott történelmi pillanatban. Aki átélte azt a korszakot minden örömével és keservével együtt. A ’40 – es évek hangulatával, a korabeli hungaristák szemüvegén keresztül ismerkedhetünk meg most Szálasi Ferenccel és a „rettegett” nyilasokkal, akik többségében hősiesen végig harcolták a II. Világháborút.
„Az egész úgy kezdődött, hogy 1940-ben Tokodon éltem apámékkal. Ő borbélymester volt és én mint segéd dolgoztam nála, …. Egy velem egykorú fiú, Karcsi, aki hajat vágatott nálunk, azt mesélte, hogy mindenki, aki a Nyilaskeresztes Pártban jó munkát végez, az a párt hatalomátvétele után az lehet, ami akar.”
Mivel nekem Munkácsy Mihály volt egész életemben a példaképem és a festéshez is megvolt a magam tehetsége, rajztanárunk megemlítette, hogy be tudna vinni a Képzőművészeti Akadémiára. Mivel ehhez sok pénz kellett volna, ezért a szüleim összespórolták a rávalót. … „ abban az időben feltűnt egy Grünhut Miksa nevű zsidó és ő mintegy ötven magyart rászedett, hogy adják neki a megtakarított pénzüket, mert jó kamatot fizet rájuk. Ezek a naiv magyarok – köztük édesapám is – odaadták a pénzüket, mely után az első hónapban megkapták a beígért kamatot, de aztán semmit. Grünhut átpasszolt a pénzt a rokonainak, vettek egy sarokházat egy vaskereskedéssel és fűszerkereskedéssel. Grünhutot a károsultak feljelentették. A bíróság félévi börtönt szabott ki Grünhutra. Ezt ő leülte és a pénz megmaradt neki. Hát így vesztette el apám a tanításomra szánt pénzt. Nem is csoda, hogy meggyűlöltem minden zsidót, „antiszemita” lettem emiatt és annál jobban be tudtam illeszkedni a Nyilaskeresztes Pártba.
Nemsokára azután, hogy tagja lettem, Szálasi Ferenc első ízben látogatta meg Tokodot és a környező községeket.„Országjárást”végzett.” Gyors léptekkel haladtam felfelé a ranglétrán. Rövididőn belül Járásvezető, majd Esztergom megye vezetője lettem. Nemsokára… Szálasi meglátogatta a népes tokodi szervezetet, kb. 50 tagunk volt. Egyik vendéglőben volt bérelt termünk az összejövetelek számára. Szálasit még Valentin Imre házában láttam először. „Megérkezése után egy mogyorósbányai fiatal testvér köszöntötte 
őt egy verssel, de közben elakadt. Én izgultam, hogy na, most mi lesz? Szálasi úgy állt ott, mint egy szobor, meg sem mozdult. A fiú végül is összeszedte magát és folytatta a köszöntést. Elmúlt a baj.”
…több vezetőt megismertem. Elsősorban Szálasit, aztán a Párt pénztárosát, az öreg jó Vörösmarty testvért, mert tőle kellett átvennem a tagsági könyvekbe ragasztandó bélyegeket különböző névértékben, mint 20, 50 fillér, 1 és 2 pengős. Ezeket fél áron fizettem ki Vörösmarty testvérnek és így a járás is részesült a tagdíj feléből. Természetesen Vörösmarty testvéren kívül megismertem más központi vezetőket is, mint elsősorban Osztián Antalt, igen megkedveltem őt, mint kemény, rámenős hungaristát, és rajta kívül főleg dr. Haála Róbertet, aki mint nyilas képviselő működött, és Andréka Ödön képviselőt is. Mellette ismertem meg Grea Józsefet is, aki akkor a Párt propagandavezetője volt. ….a csendőrséggel soha semmi bajunk nem volt, egy ellenpárt, a Pálffy-féle nyilas pártnak az esztergomi vezetője egy dorogi építőmester, a piszeorrú Magas volt, aki sok bosszúságot okozott nekünk. Politikai ellenfelek voltunk….a központ utasítására, ….. a Pálffy-párt egyesült velünk, …Szálasival a Központban többször is találkoztam, néha a lépcsőn jött le és üdvözöltem őt és ő mindig megkérdezte, hogy vagyunk a megyében?
1943 júliusa végén történt egy nagy bányakatasztrófa az Erzsébet aknán; ötven bányász szénné égett egy bányarobbanás miatt és ezek között 25 párttagunk volt. Hatalmas dísztemetést rendeztek nekik. Mi a magunk részéről egy hatalmas koszorút vittünk oda, magam vezettem a négy pártszolgálatost a koszorúval. Amikor letettem a középső sírra és nyilas módra tisztelegtünk kinyújtott karral, az egyik mellettem álló öreg csendőr a fogai közül morogta, de megértettem: „Majd adok nektek, bitang nyilasok propagandát csinálni!” Eleresztettem a fülem mögött. ..Másnap reggel hivatott az irodájába és közölte velem, hogy a katonai parancsnokság utasítására el kell hagynom az irodai beosztásom és vissza kell mennem előző munkahelyemre az Anna- völgyi bányába. Rögtön láttam a disznóság okát; bosszút akartak állni nyilas mivoltomért. Otthon feleségemmel sokat töprengtünk, hogy mitévők legyünk. Elhatároztuk, hogy másnap nem megyek le a bányába, hanem lemegyünk Pestre a Központba és ott előadjuk a történteket. Úgy is lett. Beszéltünk dr. Haála Róbert képviselő testvérrel, aki véletlenül ott volt és ő azt ajánlotta, hogy menjünk nyugodtan haza, ne menjek le a bányába, majd ő elintézi a dolgot.”
Dorog, majd Újpest következett, ahol a Helmich – gyárban dolgoztam, innen hívtak be katonának.
Folytatás lentebb!
Budapest, 2011. Szelek hava (április) 8./Szálka
Forrás: (B.J.) Móricz János (1912-2006) a hungarista eszme hű harcosa volt egész életében. A II. világháború után emigrációban élt, álnéven. A fenti sorok az ő visszaemlékezései Szálasi Ferencről és a Nyilaskeresztes Pártról. „Találkozásaim Szálasi Ferenccel” című írásának szerkesztett változata. Eredeti szöveg: „antidogma”
„1944. október 16-a a Kárpátok alján talált engem, ahol egységemmel ott voltunk tartalékban. Én szokásom szerint a rádiónál ültem és vasárnap lévén, nem volt szolgálat, csak összeköttetés-tartás. Én unalmamban átkapcsoltam Pestre és meglepődve hallottam, hogy a pesti rádió Horthy Miklós felhívását adta, miszerint tárgyalások vannak az oroszokkal egy fegyverszünetről, de amíg ezek be nem fejeződnek, a harcok tovább folynak. Azonnal „riasztottam” a távbeszélő szakaszunkat és együtt hallgattuk a további leadásokat. A fiúk igen dühösek voltak, a sapkájukat a földre csapkodták, hogy Horthy így akar eladni bennünket az oroszoknak.”
Feleségem egyik levelében megírta, hogy terhes és jó lenne, ha elengednének szabadságra. Ekkor már mi nyilasok voltunk kormányon. Miután engedélyt kaptam az eltávozásra 5 napon át mentem szekéren, gyalog és vonaton, mire a Nyugati pályaudvarra értem. Mivel Dorogra csak délután ment vonat, addig bementem a Hűség Házába és ott Dr. Kovács Ferencnek elmondtam a szabadságolásom célját, mire Ő mindent elintézett és többet nem kellett visszamennem a frontra tartalékba, mert itthon mint Megyevezető van szükség rám.
„1944 novemberében sem volt még Esztergom megyének főispánja, mint volt már a többi megyének. Egy ilyen értekezletre a Várban én is odamentem, be is nyitottam, megmondtam Szálasinak, hogy mint főispán-helyettes szeretnék jelen lenni, de kiküldött. Tisztelegtem, és kimentem. Mi mást tehettem volna? Odaálljak vitatkozni vele? Szó sem lehetett róla. Katona is voltam, ismertem a fegyelmet.
Hazajöttem új megyevezetői megbízatásommal. Legközelebb akkor találkoztam Szálasival, amikor kijött látogatásra Párkányba. Szabó Géza a párkányi járásvezető és én, mint megye
vezető közösen elhatároztuk, hogy a szűkös párthelyiség helyett a leventeotthon színháztermében tartjuk meg. A közönség, amely zsúfolva töltötte meg a párthelyiségeinket, a színházteremben csak az egyharmadát töltötte ki, a többi ásított az ürességtől. Szálasi elmondta a beszédét, az akkori politikai pártokat jellemezte, de utána diszkréten megrótt mindkettőnket, hogy a túlméretezett díszteremben kellett előadását megtartania. Éppen ez időben reklamált a Párt a kormánynál amiatt, hogy köztermeket nem enged a kormány a Párt használatára. Ezt húzta át a mi leventeotthoni rende zvén yünk, ami a reklamációt érvénytelenné tette és a kormánynak igen jól jött. Mentségünkre mondva nekünk sejtelmünk sem volt ilyen interpellációról.
Amikor Szálasi egyszer nálunk falujárást csinált, Esztergomból felvirágozott és a kerekek közé fűzött nemzetiszínű papírcsíkokból díszített kerékpáros kíséretével mentünk gépkocsin. Előtte Szálasit a Korona vendéglőben láttuk vendégül egy pörköltre. A vendéglő tele volt zsúfolásig, mindenki Szálasira volt kíváncsi. Négyen ültünk Szálasi asztalánál és az egyik testvér, a kissé naiv Csőri Dani Szentistván városból úgy megnézte Szálasi evését, hogy megböktem titokban. Erre észre tért. Amikor utána gépkocsiba szálltunk, két csinos nő is bekéredzkedett. Én el is fogadtam volna őket, de Szálasi nem engedte meg a beülésüket. Utána elgondoltam, hogy milyen helyesen cselekedett, mert az újságok azonnal kikürtölték volna, hogy „Szálasi ölében lányok ültek”, ami politikailag igen rossz hatást keltett volna. Ekkor értettem meg Szálasi tilalmát.
Meg kell még emlékezni Budinszky Sándorról, aki igazságügy miniszter volt Szálasi kormányában és Csonka Emilről, aki országos ifjúsági vezető volt, később pedig nagy hansburgistává vált. Írt róluk egy könyvet is az emigrációban. Kevésbé volt ismert a másik Csonka, a félkarú Kálmán (Kakálmán). „
Mindez idő alatt sajnos a front egyre inkább nyugatra tolódott s „mivel az oroszok már erősen közeledtek. ..1945 húsvétján el kellett hagynunk Magyarországot és Ausztriába kellett letelepednünk. Szálasit többé nem láttam. Csak rádión keresztül hallottam a bírósági tárgyalásukat. Meggyászoltam őket, mind derék, hazaszerető magyarok voltak.
Akárhogyan is volt, nekem Szálasi mindig eszménykép volt és marad, mint olyan ember, aki talpig úriember és hazaszerető magyar. Ezen semmit sem változtat az ellene felhozott rágalmak és hazugságok. Szálasi „korszaka” egyébként is csak néhány esztendőre terjedt ki, mint ellenzéki pártvezető és fél évig, mint Nemzetvezető… nekem, mint résztvevőnek egy életre szóló esemény volt.
Budapest, 2011. Szelek hava/április 17./Szálka
Forrás: (B.J.) Móricz János (1912-2006) a hungarista eszme hű harcosa volt egész életében. A II. világháború után emigrációban élt, álnéven. A fenti sorok az ő visszaemlékezései Szálasi Ferencről és a Nyilaskeresztes Pártról. „Találkozásaim Szálasi Ferenccel” című írásának szerkesztett változata. Eredeti szöveg: „antidogma”